Szent László Napok 2021

Szent László hagyománya ma is él!

Fotó: Vig Norbert
HAK
2021.06.27. 11:57

A győri Szent László Napokat minden évben sokan várják, korosztálytól függetlenül. Szerencsére a koronavírus-járvány most nem szabott akadályt a megtartásához, így színes programokkal, vásári kavalkáddal és lovagkori kalandokkal várnak minden érdeklődőt a szervezezők, továbbra is.

A korabeli, jelmezes felvonulással vette kezdetét szombaton az idei Szent László Napok, amelyet a résztvevők és a programokra kilátogatók is nagyon vártak már. Tulajdonképpen ez az esemény az első, amelyet már igazán a nyári fesztiválszezonhoz gondolhatunk, s valahogy ez még varázslatosabbá teszi.

Az Aranypart ilyenkor nem csak a napozni és fürdőzni vágyóknak nyújt kikapcsolódást, hanem a történelem, a hagyományok iránt érdeklődő családoknak, társaságoknak is. A gazdag programkínálatból mindenki megtaláhatja a kedvére valót, s úgy tűnik, idén az időjárás is kegyébe fogadta a mondernkori lovagokat.

Verőfényes napsütésben telt el a szombati nap, amely – ahogy az várható volt – sokakat vonzott. A felvonulásról már beszámoltunk, a fotók talán visszadják egy kicsit azt az élmény, amit nyújtott a sokaság.

Az Aranyparton a Szent László Haditorna Hagyományőrző Egyesület vásári komédiája, az Onogur Hagyományőrző Egyesület a Pállfy Miklós Kultúrális Egyesület és a Szent György Lovagrend gyalogos harcászata igazi lovagkori hangulatot varázsolt, kardcsörgéstől volt hangos a helyszín.

Szenzációnak számított hogy ellátogatott Győrbe Kassai Lajos lovasíjász világbajnok: látványos és különleges lovas és gyalogos bemutatót tartott az érdeklődőknek, akik egyre nagyobb csodálattal nézték a produkciót és láthatóan beleélték magukat a letűnt kor emlékeibe.

Fotó: Vig Norbert

Az édes és harcos álmodozást mélyíthette el a Szelindek Együttes középkori zenés-táncos előadása, a barangolás a rögtönzött bazársoron, a kézműves bemutatók és a kovács sokszor csattanó kalapácsa is az izzó vason. Nehéz és szép mesterség az övék, ahogy szinten minden szakma, amely kiszolgálta a lovagkorban élőket, legyen szó férfiakról, asszonyokról, gyermekről. Mert étkezni, ruházkodni, harcolni, mulatni és játszani minden korban kellett, akkor is, amikor karddal, szekercével és nehéz pajzsban öltözve kellett megvédeni hazát, szerettet. A látogatók sok mindent kipróbálhattak, így a varrás, szövés, fazekasság fortélyaiba is beleshettek a vállalkozó kedvüek, ahogy a korabeli játékoknak is hódolhattak kicsik és nagyobbak is.

Fotó: Vig Norbert

A Szent László Napok vendégül látta a Lengyel lovagokat, akik szintén színvonalas gyalogos harci bemutatóval szórakoztatták a közönséget, csakúgy ahogy a Pusztai Rókák Hagyományőrző Egyesület: tagjaik már lóra pattanva elevenítették fel a korabeli magyar virtust.

S ahogy azt már elítettük, Szent László korából sem hiányozhatott a móka és a kacagás: A király bolondja címre keresztelt vidám pónilovakkal előadott műsor is sokak arcára csalt mosolyt, vagy éppen harsány kacagást. Na meg persze semmilyen középkori esemény nem zárulhat királyi lakoma nélkül, szóval a finom falatokból sem volt hiány.

Fotó: Vig Norbert

Tartalmas napot tölthettek el fiatalok és idősebbek is az Aranyparton, amelyet este a Szent László a lovagkirály című zenés lovas színházi előadás zárt, a Győri Lovas Színház bemutatásában.

Vasárnap 13 órakor pedig folytatódik a győri Szent László Napok, amelynek részletes programját IDE kattintva tekinthetik meg az érdeklődők.

Galéria: Vig Norbert

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #hagyomány | #kézművesség | #nyár |