Indul a fesztiválszezon

Látványos, korhű felvonulással indult a Szent László Napok

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2021.06.26. 15:34

Szombaton lehettek szemtanúi a látványos, jelmezes, korhű felvonulásnak azok, akik ott voltak a Szent László Napok nyitó eseményén. Színvonalas programok, a történelem megelevenedése vár az érdeklődőkre egész hétvégén!

A Szent László Napok keretein belül idén nyáron is visszautazunk az időbe, ahol Szent László királyunk tetteire emlékezve vehetnek részt a látogatók különféle középkor hangulatát idéző programokon.

Fotó: Vig Norbert

Idén a korhű érzést a hazai hagyományőrző csapatok mellett, lengyel lovagok teszik gazdagabbá, amelyet kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek.

A hagyományokhoz híven a Győri Lovas Színház programja mellett gyermek foglalkozások, kirakodóvásár, állatsimogató, mesterségbemutató, rovásoktatás és még sok izgalmas program várja az esemény iránt érdeklődőket. Rendhagyó módon Kassai Lajos Lovasíjász világbajnok és Szabó Balázs bandája is növeli a rendezvény színvonalát.

Fotó: Vig Norbert

Szombaton indult a Szent László napi jelmezes, hagyományőrző felvonulás, ahol történelmi kosztümökben voltak láthatók a résztvevők. Lovagok, hölgyek, mutaványosok és számos érdekesség várt még a nézelődőkre. A felvonulás a Belvároson át az Aranypartig tartott, a gyülekező a Káptalandombon volt. Természetesen ahogy azt már Győrben megszokhattunk, ez a látványosság is számos érdeklődőt vonzott a városból és a környező településekről.

A Szent László Napok programsorozatában mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetszőt!

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #fesztivál | #hagyomány | #Kultúra | #történelem |