Hirdetés
Újváros

Szeméthalomból városrendész lakások

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2021.10.14. 14:03

Hosszú évekig a szemét volt az úr az újvárosi Iszkápa közben, ennek azonban egy ideje már vége. Az önkormányzat kitakaríttatta a területet, ahol patkányirtást is végeztek, majd a város megszerezte az egész terület tulajdonjogát és városrendészeti lakásokat telepítettek. Dr. Dézsi Csaba András polgármester ötlete alapján, az országgyűlési képviselők és a terület önkormányzati képviselőjének összefogásával, rövidesen két városrendész be is költözhet a csütörtökön érkezett mobilházakba.

Hirdetés

Új várost építünk Újvárosban, ez a körzet valamikor egy patinás része volt Győrnek, most meg kell találnunk a terület új funkcióját” – mondta a Győr+-nak dr. Dézsi Csaba András. „Ez a telek tele volt szeméttel, amit évek során hordtak össze, ezt eltakarítottuk, megszereztük a telek tulajdonjogát és az egykori szeméttelep helyére szolgálati lakásokat telepítünk” – hangsúlyozta a polgármester.

„Senki sem gondolta, hogy ezt a problémát így is meg lehet oldani, de lám, mégiscsak, ezen túl nem csak, hogy nem lesz itt szeméttelep, hanem a városrendészet munkatársai itt fognak lakni, ennek következtében a közbiztonság is sokkal jobb lesz” – fogalmazott az ötletgazda.

Hirdetés

„Újvárosban most egy több mint egy évtizede fennálló probléma oldódott meg, gratulálok polgármester úrnak az ötlethez, hogy előbb kitakaríttatta a telket, majd megszerezte azt és végül két mobilházban, két városrendész kolléga lakhatását segíti az önkormányzat” – hangsúlyozta a mobilházak telepítésén jelen lévő Simon Róbert Balázs. „Az ide költöző szakemberek még jobban ügyelni tudnak a környék biztonságára és tisztaságára is, hiszen itt fognak lakni, állandóan rajta lesz a szemük a környéken” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

„Ez a kérdés, az illegális hulladéklerakás és annak visszaszorításának kérdése érdekli leginkább az embereket tapasztalataim szerint, nem csak Győrben, de vidéken is” – fogalmazott Kara Ákos. „Itt most polgármester úr ötlete nyomán tulajdonképpen megszűnt az évek óta húzódó probléma, a városrendészek pedig itt lakva, még jobban tudnak ügyelni a környék tisztaságára, ez fontos kérdés, nem véletlenül indított el a napokban a kormány is zöld konzultációt, amiben sokan megfogalmazhatják a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy szigorítás szükséges ezen a területen” – emelte ki a csütörtök reggel ugyancsak a helyszínen lévő országgyűlési képviselő.

„A városrendészek nagyon komoly szerepet játszanak Újváros közbiztonságának megőrzéséért, állandó járőrszolgálat van a környéken, most pedig ide is költözik két szakember, ez biztosan tovább fogja erősíteni a közbiztonságot a környéken” – mondta dr. Fekete Dávid. „Az önkormányzat, polgármester úr vezetésével, szisztematikus munkával rendbe rakta az Iszkápa közt, a városrendészek beköltözése a személyes jelenlétet erősíti, amire nagy igény van a környéken lakók részéről” – hangsúlyozta a körzet önkormányzati képviselője.

Az országosan is egyedülálló projekt 30 millió forintból valósult meg és ha beválik, hamarosan újabb, hasonló mobil szolgálati lakásokat is telepíthetnek, nem csak Győrben, de az ország más pontjain is.

Fotó: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

likeold
a fb oldalunkat