Széchenyi István Egyetem

SZE: nyitottak a felvételizőkre

Fotó: ZKA
Zombai-Kovács Ákos
2022.01.18. 11:15

Az idei felvételi eljárásban 88 szakra várja a jelentkezőket a Széchenyi István Egyetem, közülük 48 érettségi utáni felsőoktatási szakképzésre, osztatlan és alapképzésre lehet jelentkezni. Emellett 14 szak indul duális képzésben. Az intézmény a napokban az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, kedden pedig a hagyományos Nyitott Kapuk rendezvényen mutatta be képzési palettáját az érdeklődő iskolásoknak és szüleiknek. Akik normál felvételi eljárás keretében tanulnának tovább, február 15-ig kell leadniuk jelentkezésüket.

„Nyilván rengeteg pozitív dolgot tudnék mondani a Széchenyi István Egyetemről, de elég csak annyit megemlíteni, hogy az intézmény benne van a világ 800 legjobb felsőoktatási intézménye között, vagyis benne vagyunk a legjobb 4 százalékban, ezt azt hiszem, nem kell magyarázni” – mondta előadásában a Széchenyi kancellárja.

„A legfőbb cél az lehet Önök előtt, hogy jussanak be az egyetemre, legyen hivatalos jogviszonyuk, az intézményen belül aztán már viszonylag könnyen lehet ugrálni” – tette hozzá dr. Kovács Zsolt.

Idén regisztrációhoz kötöttük a részvételt a Covid-járvány miatt, ennek ellenére 3000-en jelezték, hogy részt vesznek a Nyitott Kapukon, ami nagyon magas szám” – fogalmazott a Győr Plusznak a rendezvény egyik szervezője. „Előadásokkal, műhely- és laborlátogatásokkal és sok más érdekességgel is készültünk a hozzánk érkezőknek, akik szinte egy teljes napot eltölthetnek itt a campuson” – emelte ki Szakálos Barnabás.

Az elmúlt években a marketing, a gazdálkodási menedzsment, a mérnökinformatikus, a járműmérnök, a gépészmérnök, a villamosmérnök és a jogászképzés volt a legnépszerűbb, de annyi változás történt nálunk, hogy újabb sláger területek is lehetnek idén” – hangsúlyozta az Egyetemi Szolgáltató Központ felvételi irodavezetője. „Azoknak is érdemes Győrt és a győri egyetemet választani, aki az ország másik végében él, én miskolciként kerültem a Széchenyire, de az itteni hangulat beszippantott, itt minden megvan, közel egymáshoz, iskola, kollégium, belváros, minden feltétel adott a teljes élethez” – mondta Szakálos Barnabás.

A kereskedelem és marketingképzésre szeretne jelentkezni a lányom és mivel kosárlabdázik, a helyi kosárcsapatban is szívesen játszana, de nem csak az egyetem, a város is nagyon vonzó számunkra, közel is van Szombathelyhez, ahonnan érkeztünk, megfogott minket Győr és a campus kisugárzása” – magyarázta Saródi Cecília, aki Anna lányával érkezett a Nyitott Kapukra. Azok, akik a normál felvételi eljárás keretében szeretnének továbbtanulni, február 15-ig adhatják le jelentkezésüket.

Galéria: Zombai-Kovács Ákos