A Bakony helyett most a Bridge Klub udvarán csaptak össze a hallgatók

A szabadban vizsgáztak a hallgatók

Fotó: Horváth Márton
Győr+
2020.07.07. 14:59

Bakonyi betyárleves, rozmaringos báránysült, kézműves hamburger – ilyen és ehhez hasonló ételeket készítettek turizmus-vendéglátás szakos fiatalok a napokban a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán, ahol a Sütés-főzés a szabadban választható tárgy félévzáró eseménye zajlott. Erre ugyan jegyet nem lehetett váltani, jegyet kapni az ételekért viszont igen. A háromtagú csapatok magas színvonalon teljesítették a feladatot.

Idén egészen július elejéig kellett várni, hogy sor kerüljön az első – igaz, nem nyilvános – szabadtéri versenyre a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán. Miután a koronavírus miatt a hallgatói rendezvényeket törölték, tavaly októbertől múlt hét szerdájáig senki sem gyújtott tüzet a területen. A hosszúra nyúlt szünetnek végül a turizmus-vendéglátás szakos fiatalok vetettek véget, akik a Sütés-főzés a szabadban választható tárgyukból vizsgáztak – egy főzőverseny keretében.

„Már kilencedik éve tartom ezt a kurzust” – tájékoztatta portálunkat Szalai Zoltán tanszéki mérnök, aki 2009 óta Széchenyi István Egyetem szakmai oktatója. „Minden tavaszi félévben, a szorgalmi időszak utolsó hétvégéjén lemegyünk a hallgatókkal Vinyére, az Öreg-Bakony szívébe. Az első nap bográcspárbaj, a második nap a grillbajnokság. Idén a járvány miatt a távoktatásra kényszerültünk, így végül, a Bridge udvarán tartottuk a tárgy záróeseményét” – fogalmazott.

Mint az oktatótól megtudtuk, ebben a félévben a járvány miatt, csupán egyetlen alkalommal találkozhatott a hallgatókkal, amikor megbeszélték a követelményeket. A tárgy egyébként nem igényel kontaktórákat, ugyanis akár turizmus, akár vendéglátás szakirányos hallgatók veszik fel, garantáltan túl vannak a tankonyhai gyakorlatokon, azaz az alapokat már elsajátították. A hangsúly az oktató szerint az önálló felkészülésen, a kutatómunkán van. A szemesztert záró főzőverseny arra nyújt lehetőséget, hogy a csapatok zsűri előtt is prezentálják a tudásukat.

A hallgatók grill és bogrács kategóriában is egy-egy ételt készítenek. Előbbi esetben a legújabb trendeket kérjük számon, a bográcsos fogásoknál viszont azt várjuk a hallgatóktól, hogy hagyományos vagy tájjellegű ételt főzzenek. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb alapanyag házi legyen, ugyanis az a cél, hogy a hallgatók ne a hipermarketek polcairól emeljék le a hozzávalókat, hanem fogott pontyból, lőtt szarvasból vagy a nagymama kakasából dolgozzanak” – tette hozzá.

Miután végső soron az esemény egy főzőverseny, minden ételnek különlegesnek kell lennie. Ha valaki paprikás krumplival nevez, hiába tökéletes, túl sok pontszámra nem számíthat a bíráktól.

„Az értékelés több szempont szerint történik, amelyek közül az étel csak egy a sok közül. A nyolcvan pontos minősítési rendszer a nemzetközi sztenderdeket követi, így számít a munkaterület tisztasága, a munkaszervezés, a felhasznált technológia, az étel minősége, színe, állaga, az adagolás, a tálalás, a dekoráció…” – sorolta Szalai tanár úr, aki egyben a zsűri elnöki tisztségét is ellátta. A testületben rajta kívül még Nagy Attila, a győri Krúdy-középiskola korábbi igazgatója, valamint az értékesítésben és gazdálkodásban is nagy rutint szerző Tiszolci István vállalt szerepet. Mindnyájan veteránok a szakmában.

A zsűri: Nagy Attila, Szalai Zoltán és Tiszolci István

Fotó: Horváth Márton

Az eseményen hét csapat vett részt, amelyek jobbnál jobb ételekkel készültek. Néhányat felsorolunk a teljesség igénye nélkül: grillezett galamb, kézműves hamburger, slambuc, langalló, pacalpörkölt, rozmaringos báránysült, görögfűszeres csirkehús mézes barackkal…

Kíváncsiak voltunk, miért pont ezekre esett a hallgatók választása. A legjellemzőbb válasz az volt, hogy „különlegeset akartunk mutatni”. Olyan csapat is akadt, ahol valamelyik tag korábban otthon vagy baráti körben elkészítette az ételt, így nem kellett kockáztatniuk. A kedvenc indoklásunk azonban a „Krúdy elit” csapatától érkezett, akik cinkos mosoly kíséretében mindössze annyit feleltek kérdésünkre: „Tudjuk, hogy a pacal a tanár úr kedvence.”

A mezőny nagyon kiegyenlített volt; olyan csapattal nem is találkoztunk, amelyik ne profin dolgozott volna. Valamennyien alaposan felkészültek, az utolsó hámozókést is otthonról hozták – sokaknak a szülők intézték a fuvart a Bridge udvaráig. Az áldozat nem volt hiábavaló: a zsűri véleménye szerint valamennyien elérték az arany minősítést, azaz 80 pontból legalább a 72-t – ez éppen a jeles osztályzat alsó határa.

„Meg vagyok elégedve, mindenki nagyon ügyes volt. Korrekt felkészülést, lelkes munkát tapasztaltunk minden csapatnál” – összegezte a napot Szalai Zoltán, immár zsűrielnöki szerepében. „A legtöbb gond az időzítéssel akadt, néhány fogás enyhén kihűlt, mire az asztalunkhoz került. Az ízekkel viszont nem volt probléma, bármelyik ételt nyugodt szívvel ajánlanám vendégeknek” – értékelt röviden.

A rendezvény eredményhirdetéssel zárult, melynek keretében kiosztották az okleveleket a helyezetteknek. Az összetettben élen végzett triók serleget is kaptak, a legjobb közülük a Fakanálforgatók csapata lett.

A Fakanálforgatók csapata szerezte meg az összetett első helyet

Fotó: Horváth Márton

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |