Sportolókat köszöntöttek a Városházán

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2022.09.15. 15:25

Ismét győri sportolókat köszöntöttek a Városházán. Török Zsolt, a sportosztály vezetője gratulált a Győri Búvár SE, a Győri Lövészklub és a Győri Atlétikai Club kiválóságainak, akik az elmúlt időszakban Világ-és Európa bajnokságokon állhattak fel a dobogó valamelyik fokára. Sike József és Boros László sportlövők világbajnoki második és harmadik; Bukor Ádám, uszonyosúszó világbajnoki első és harmadik, míg Szabó Bence evezésben a Multisport Európa-bajnokságon első helyezést ért el.

Boros László a Győr+ Médiának elmondta: büszke a csapat sikerére. “A 2022-es franciaországi világbajnokságon csapatban második helyet tudtunk szerezni a 10 méter 30 lövéses számban, aminek nagyon örültem, hiszen régóta nem volt már világversenyen csapat érmünk. Az az igazság, hogy ennek a 2020-as világbajnokságnak kellett volna lennie, ugye halasztották a franciák ezt mindenki által ismert okokból. Két év után azonban sikerült megtartani, a szervezésen is látszott, hogy készültek, hiszen minden hibátlan volt. Én is jól éreztem magamat kint, bár még jobban éreztem volna, hogyha azt a tudást tudom nyújtani, amit itthon is sikerült a válogató versenyeken.

Szerencsére a szövetség maximálisan mellettünk állt, az egyesület maximálisan mellettünk állt és azt mondták, hogy mindent, amit lehet itthon megkapunk, tehát normális körülmények között lehetett készülni, bár nem volt biztos, hogy megyünk, érdekes helyzet, soha nem volt még ilyen. A verseny körülmények szenzációsak voltak, ahogy a franciák ezt megrendezték azon a lőtéren, ahol majd az olimpiai számokat fogják rendezni. Azt kell mondjam, hogy ez az utóbbi idők legjobb versenye volt, de nekem azzal is szerencsém volt, hogy a februári Légfegyveres Európa Bajnokságra is volt módom és lehetőségem két év után jelen lenni és ott is sikerült egy harmadik helyet elérni, ennek szintén nagyon örültem. – számolt be Sike József.

A Győri Búvár SE versenyzője is diadalmaskodott. 

Idén a világbajnokságon sikerült két aranyérmet és egy bronzérmet, a világjátékokon pedig szintén két bronzérmet sikerült kiúsznom. Az idei év nagyon nehéz volt nekem, mivel sajnos tavasszal rákot diagnosztizáltak nálam, ezért nekem az évnek a nagy része az kiesett, hiszen a műtéttel és a gyógyulással telt ez az időszak,. Nagyon örülök és boldog vagyok, hogy ezek mellett ilyen jó eredményeket sikerült elérnem.

A felvidéki származású fiatalember szülei szerették volna, ha fiúkból versenyúszó lesz, de a hozzájuk legközelebbi csapat az uszonyosúszó csapat volt, így véletlenszerűen lett a sportág szerelmese. A köszöntésen Szabó Bence, az evező sport könnyűsúlyú kettes szám világbajnoka nem tudott részt venni, az ő elismerését edzője és a GYAC elnöke vették át. 

Galéria: Ács Tamás