Spárgák, spiccek és jó hangulat az ETO RG Győr edzőtáborában

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2022.07.19. 14:23

Javában tartanak az ETO RG Győr nyári edzőtáborai az ETO Parkban. A ritmikus gimnasztikások programja egész júliusban és augusztus első két hetében zajlik, a következő hónapra még vannak férőhelyek.

Több mint százhúsz fiatal jelentkezett, hogy sportosan töltse a vakációját az óvodásoktól egészen az iskolásokig. Erősítő edzések, balett- és tánctréning, valamint a kézi szerekkel való ismerkedés adja a program gerincét, de már a következő évig koreográfiákat is tanulják a gyerkőcök.

A vezetőedző szerint nagyon jó társaság jött össze és egyre jobban megy a ritmikus gimnasztika a fiataloknak. Külön öröm Kovács Ágnes számára, ahogyan az idősebbek segítik a kicsiket és, ahogy az új táborozókat fogadják a többiek. Szilágyi Réka az ETO RG versenyzője, aki az elmúlt szezonban rendkívül jól szerepelt a különböző versenyeken. Most az új szert, a buzogányt gyakorolja legfőképp, ráadásul négy hetet is eltölt az ETO Parkban.

„Nagyon jó a közösség és sokat fejlődünk. Igyekszem az új gyakorlataimat tökéletesíteni és az elemeket egyre jobban begyakorolni” –mondta. Külföldről is érkeztek a sport iránt érdeklődők az edzőtáborba. Leahy Emma egyenes Írországból jött Győrbe vakációzni, ha pedig már itt van, örömmel csatlakozik a gimnasztikás csapathoz. „Az unokatestvérem nagyon szereti ezt a sportágat, és nekem is egyre jobban tetszik. Mindenképp ki akartam próbálni, úgy érzem a hullahopp karika áll hozzám a legközelebb” – lelkendezett. A népszerű edzőtáborba még lehet jelentkezni, az augusztusi turnusokra még vannak szabad helyek. Akinek felkeltette az érdeklődését a program, az az ETO RG Győr facebook oldalán tud jelentkezni. 

Kapcsolódó témák: #ETO RG | #Győr+ TV | #híradó | #ritmikus sportgimnasztika |