Finnországban erősítette tovább nemzetközi kapcsolatait a SZE

Győr+
2022.11.16. 15:36

Sikeres uniós pályázat esetén egy belga és egy spanyol egyetemmel bővülhet a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU), amelynek a Széchenyi István Egyetem is tagja – dőlt el a szervezet finnországi rendezvényén. A nemzetközi kapcsolatait folyamatosan erősítő győri intézmény vállalta, hogy hozzájárul a konzorcium pályázata kutatási és harmadik missziós pillérének elkészítéséhez.

A 2020-ban megalakult Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (Regional University Network-European University, RUN-EU) konzorciumnak a Széchenyi István Egyetem mellett két portugál, valamint egy-egy finn, holland, osztrák, ír és finn egyetem a tagja. A szervezet célja  a jövő felsőoktatásának innovációja és alakítása, a fizikai és virtuális cserék előmozdítása, valamint a partnerek közötti intenzív együttműködés fejlesztése. A konzorcium  a múlt héten a finnországi HAMK Egyetemen tartott közgyűlést és elnökségi ülést, amelyekkel párhuzamosan a munkacsoportok tagjai is találkoztak, valamint hallgatói hét is zajlott.

Dr. Lukács Eszter, a győri egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese kifejtette: az elnökségi ülésen – élve az Európai Unió által biztosított, a bővítésre vonatkozó lehetőséggel – az a döntés született, hogy a belga Howest Alkalmazott Tudományok Egyeteme és a spanyol Burgosi Egyetem is csatlakozhat a konzorciumhoz. Ehhez szükséges annak a közvetlenül az Európai Unióhoz benyújtandó pályázatnak a sikere, amely kiemelt téma volt a rendezvényen. Dr. Lukács Eszter tájékoztatása szerint ez egy-egy oktatási, kutatási és harmadik missziós pillérből fog állni, s az utóbbi két rész elkészítéséhez a Széchenyi István Egyetem is hozzájárul a január végi határidőig. Az intézmény pozitív elbírálás esetén a végrehajtásban is jelentős szerepet kíván betölteni. Az elnökhelyettes hozzátette: a harmadik missziós pillér kiterjed majd a vállalati kapcsolatok fejlesztésére, valamint a műszaki, mérnöki, természettudományos szakmák népszerűsítésében élen járó Mobilis Interaktív Kiállítási Központ jó gyakorlatainak elterjesztésére a partneregyetemek körében. Amennyiben a RUN-EU kilenctagúvá válik, az tovább erősíti a Széchenyi István Egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerét is.

Papp Emília, a Széchenyi István Egyetem RUN-EU-projektmenedzsere hozzátette: a rendezvényen kiemelt hangsúllyal jelent meg a hallgatók még erőteljesebb bevonása a RUN-EU előkészítési és döntési folyamataiba. „A felvetett legfontosabb témák között szerepelt a hallgatói ösztöndíjak hozzáigazítása a változó gazdasági környezethez, illetve az a törekvés, hogy a hallgatók – függetlenül attól, hogy melyik partnerintézményben tanulnak – azonos eséllyel vehessenek részt a számukra kiírt programokon. További fejlesztendő területként merült fel a kommunikáció és a marketing erősítése, optimalizálása, illetve a hallgatói szervezet egy-egy vezetőjének bevonása az operatív munkába, például a projekt munkacsomagjaiban” – hangsúlyozta.

A RUN-EU szakmai programjaival párhuzamosan lebonyolított hallgatói héten a Széchenyi István Egyetem is képviseltette magát. Vályi-Nagy Dávid, az egyetem Hallgatói Külügyi Bizottságának elnöke elmondta, hogy ennek során a jólét különböző vetületeivel kapcsolatban dolgoztak együtt öttagú csapatokban a különböző egyetemek hallgatói, amit végül a HAMK Egyetem vezetőinek és a RUN-EU képviselőinek prezentáltak. „A feladat során egyértelművé vált, hogy a jólét mennyire mást jelent az egyes országokban. A program abból a szempontból is hasznos volt, hogy számos barátságot kötöttünk, új kapcsolatokat teremtettünk” – említette Vályi-Nagy Dávid.

Nyitókép: A Széchenyi István Egyetem küldöttsége Pertti Puusaari, a HAMK Egyetem elnöke (az első sorban balról a negyedik) és Heidi Ahokallio-Leppala, az intézmény elnökhelyettese (mellette balra) társaságában.