Új vezető, dr. Sulyok Gábor a jogi doktori iskola élén: “nagyon szeretek itt tanítani”
Multidiszciplináris kutatások és nemzetköziesítés a Széchenyi István Egyetem jogi doktori iskolájának fókuszában.
Multidiszciplináris kutatások és nemzetköziesítés a Széchenyi István Egyetem jogi doktori iskolájának fókuszában.
A győri Széchenyi István Egyetem a brit Oxfordi Egyetemmel együttműködésben szövegolvasó és -elemző workshopnak ad otthont augusztus közepéig, amelyen 11 ország bengáli nyelvvel foglalkozó kutatói vesznek részt. A nemzetközi tudományos programra többek között az Egyesült Államokból, Indiából, Bangladesből, Franciaországból, illetve Kanadából érkeztek szakértők, akik különböző történeti korszakokból származó, számos műfajt felölelő írásokat ismernek meg közösen.
A győri Széchenyi István Egyetem a házigazdája annak az MIT LinQ módszertana alapján november 12. és 14. között a Catalyst Europe program keretében megvalósuló szakmai rendezvénynek, amelynek középpontjában egészségügyi kutatási projektek feltárása áll. A cél, hogy ezekből minél több megvalósuljon, hozzájárulva az orvostudomány fejlődéséhez.
Az Amerikai Egyesült Államokban erősítette nemzetközi kapcsolatait a győri Széchenyi István Egyetem. Az intézmény delegációja a Hungarian Summit rendezvényen harmadik alkalommal, a Nemzetközi Oktatók Szövetségének edukációs világkiállításán (NAFSA) pedig először vett részt.
Újabb lehetőség a tehetségek számára: a győri Széchenyi István Egyetem három hallgatója is fontos szerepet kap a 2024. második félévi magyar EU-elnökség lebonyolításában mint delegációs kapcsolattartó. A kiválasztás többkörös folyamat eredménye volt. A fiatalok munkájuk során a külföldi delegációkkal dolgozhatnak együtt.
A kínai Zhang Sicong a széles körű tudás megszerzéséért érkezett a Széchenyi István Egyetemre, ahol a járműmérnöki alapdiploma elvégzése után a gépészmérnöki mesterszakot végzi. A nemzetközi hallgatót a győri ipari lehetőségek vonzották az intézménybe, és egyetemi évei után szívesen kamatoztatná az egyik győri nagyvállalatnál az itt megszerzett ismereteket.
A mobilitás és a design legújabb trendjei álltak annak az exkluzív szakmai programnak a fókuszában, amelyet a Magyar–Német Ifjúságért Egyesület (Deutsch-Ungarisches Jugendwerk) által meghívott egyetemistáknak szervezett a győri Széchenyi István Egyetem. A rendezvény célja a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése volt.
A Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU) keretében interkulturális kommunikációs és készségfejlesztő rövid képzési program kidolgozásában és lebonyolításában vett részt a győri Széchenyi István Egyetem. A portugál, ír, osztrák és finn partnerekkel közösen szervezett program jelenléti részét Portugáliában, a Leiriai Egyetemen rendezték, jövőre pedig a győri egyetem lesz a házigazda.
A műszaki képzésekre, kutatásokra és innovációkra nagy hangsúlyt fektető győri Széchenyi István Egyetem iparhoz legszorosabban kapcsolódó szervezeti egységei mutatkoztak be Kína első számú technológiai vásárán. Az intézmény tovább erősítette partnerkapcsolatait a távol-keleti országban.
Sikeres uniós pályázat esetén egy belga és egy spanyol egyetemmel bővülhet a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU), amelynek a Széchenyi István Egyetem is tagja – dőlt el a szervezet finnországi rendezvényén. A nemzetközi kapcsolatait folyamatosan erősítő győri intézmény vállalta, hogy hozzájárul a konzorcium pályázata kutatási és harmadik missziós pillérének elkészítéséhez.