Piknik a „titkos társaságnak”

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2022.09.10. 15:25

Különleges piknikre invitálta lelkes rajongóit a Vaskakas Bábszínház. Az előző évad szorgos karkötő gyűjtői közül sokan döntöttek úgy, hogy a bábszínház „titkos társaságának” tagjaként a Radó szigeti pikniken szeretnének részt venni a társulat színészeivel.

Pöttyös plédek, kreatív, színes és ötletes játékok ez jellemezte a Vaskakas által szervezett pikniket, amelyre szombat délelőtt a Győr+ Média is meghívást kapott. A „VTT”, azaz a „Vaskakas Titkos Társasága” olyan gyerekekből áll, akik az előző évad során a négy kijelölt előadáson részt vettek, ezáltal összegyűjtötték a varázskarkötőket. Akiknek ezt sikerült, több program közül választhattak, amelyek között a piknik is szerepelt.

Azt látjuk, hogy a szülők és a gyerekek is nagyon örülnek ezeknek a kezdeményezéseknek. Sokan jelentkeznek, itt most 23 gyermek lehetett jelen, hiszen a karkötőt gyűjtők közül voltak, akik azt választották, hogy ők adják át a kulcsot a polgármesternek a Győrkőc fesztivál nyitóeseményén. És vannak olyanok is, akiket a színészek kísértek óvodába vagy iskolába, de olyanok is akadtak, akik a színfalak mögül szerettek volna végignézni egy-egy előadást. Ezt a kezdeményezést nem hagyjuk abban és az aktuális évadban is folytatni szeretnénk. A mostani négy előadás, ahol karkötőt lehet majd szerezni: a Csipkerózsika, a Pom Pom meséi a Gyigyimóka illetve az Tündérszép Ilona és Árgyélus Királyfi lesznek.” -beszélt a részletekről Varga Anita, a bábszínház művészeti főtitkára. 

A Radó szigeten Ká, a kígyó szájába is beletalálhatott aki ügyes, lehetett a tűznek utat nyerni, volt kirakós és memória játék is. A gyerekeket pedig királynék, udvari bohócok és maga a király vezette a szigetre. „Én, mint a király fogadtam őket és eltöltünk egy kellemes délelőttöt. A szigeten megtalálható játékok a Győrkőcre készültek, ezek olyan ügyességi játékok, amikkel a gyerekek szeretnek játszani” – mondta el Szúkenyik Tamás, a bábszínház színésze. 

A piknikről természetesen senki sem ment haza éhesen. A szervezők kakaóscsigával, szőlővel, banánnal és friss limonádéval is készültek. A gyerekek önfeledt mosolya pedig minden felhőt elkergetett, így az idő is kedvezett a titkos társaság programjának.