Petőfi 200 projektnap a Kazinczyban

Szöveg és fotó: Németh Boglárka
2023.03.13. 14:23

Hétfőn minden Petőfi Sándor költőóriás körül forgott a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. Kétszáz éve született a költő és forradalmár, ez alkalomból pedig projektnapot tartottak az iskolában, ahol interaktív tanórák, foglalkozások, tánc, zene és közös versmondás is szerepelt a programok között. Az intézmény 25 osztálya mintegy körforgásban ment foglalkozásról foglalkozásra, a költőt pedig nem csak irodalmi keretek között idézték meg.

Minden osztályunk kapott egy alternatív órarendet és ma az összes órájuk Petőfihez, az 1848-49-es eseményekhez vagy a márciusi ifjakhoz kapcsolódik. Vannak történelmi és irodalmi fókuszú foglalkozások, például Petőfi és Arany barátságáról, a forradalmi Győrről vagy a Petőfihez kapcsolódó zsenikultuszról, de az volt a célunk, hogy bevonjunk más tudományterületeket is. Fizika órán camera obscura-t készítenek a gyerekek, kémia órán Irinyi alakjával és a gyufa feltalálásával foglalkoznak. Azt gondolom, hogy elég színes programot sikerült összerakni” – fejtette ki Horváth Krisztina, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese.

Volt előadás a költő életéről, a kis tornateremben pedig néptáncolni is együtt tanulhattak a diákok. Izgalmas kvízeken is részt vehettek a gyerekek, amelynek megkoronázása a Nemzeti dal közös éneklése és gitározás volt.

“Maga Petőfi személyisége mindenképpen szimpatikus a gyerekeknek, egy lázadó figura, szerintem ezzel meg lehet fogni őket. Van egy selfie pontunk, oda vittünk kellékeket és ott megjeleníthetik Petőfit, illetve az ő verseihez kapcsolódó életképeket, állóképeket készíthetnek. Azt gondolom, hogy a költő személyiségén keresztül lehet megfogni a gyerekeket is” – emelte ki Horváth Krisztina.

A Kazinczy mind a huszonöt osztálya négy kötelező, harminc perces tanórán kellett, hogy részt vegyen, a félórás szünetekben pedig szabad programok, például: sakk, legóból Pilvax kávéház megépítése és Petőfi matek-szoba is várta őket. A nap csúcspontjai pedig a szünetekben megtartott, tematikusan felépített közös versmondások voltak.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka