Idén is sok a terv

Összefogásból fejlesztések

Fotó: Marcali Gábor
Bodrogi Sára
2020.02.12. 13:41

Minden évben nagy szükség van a támogatók segítségére a Győri Állatmenhelyen. Tavaly 6754-en álltak a melléjük adójuk 1 %-ával, ezzel 34,5 millió forinthoz juttatva a telephelyet üzemeltető Emberek az Állatokért Alapítványt. Idén is arra kérnek minden állatbarátot, maradjanak hűséges támogatóik, hiszen rengeteg célkitűzésük vár megvalósításra!

Ahogy arról korábbi cikkünkben már írtunk, minden forintnak van helye a menhelyen. A befolyt összegből többek között a telephely fejlesztésére áldoztak az elmúlt évben, hogy az árva állatok jobb körülmények között élhessenek, amíg várják a gazdit. Nem győznek tehát köszönetet mondani a támogatóknak, akik nélkül mindez nem sikerülhetett volna – előttük tisztelegve számolt be a közelmúlt újításairól Nagy Péter, az Emberek az Állatokért Alapítvány kuratóriumi tagja a Győr Plusznak.

Azzal kezdte, a menhelyen létrehoztak egy három részből álló cicaházat, ahol a bekerülő macskák nyugodt környezetben tölthetik napjaikat, míg valódi otthonra nem lelnek.

A kutyusokra is gondoltak: huszonnyolc új kutyaházat vásároltak nekik, hogy saját kuckó védje őket az időjárás viszontagságaitól, de a téli hideg ellen huszonöt OSB lapot is felszereltek a kennelekre. „Az esős, havas idő beköszöntével gondoskodnunk kellett arról is, hogy védenceink száraz tápját nedvességtől mentes helyen tudjuk tárolni. Ezért döntöttünk úgy, hogy konténert bérlünk, hiszen így minden feltételnek megfelelve tudjuk az adományokat elhelyezni” – magyarázta Nagy Péter.

A telephelyen nagyon fontos a biztonság is: fejlesztették kamerarendszerüket, amely így a menhely teljes területére kiterjedő védelmet biztosít. Az állatok megfelelő egészségügyi ellátása érdekében bővítették eszközállományukat is sterilizálóval, ózongenerátorral és infrapanelekkel. „A hat darab sterilizáló elengedhetetlen kelléke az orvosi beavatkozásoknak. A higiénikus, steril környezet megteremtését segíti az ózongenerátor, amelyet fertőtlenítéshez használunk. A három darab infrapanel pedig cicáink elkülönítő szobáiban kapott helyet” – fejtette ki az Emberek az Állatokért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Mindemellett a kapuk és a kennelajtók teljes felújítása, festése jelenleg is folyamatban van. „Ebbe azért kezdtünk bele, mert mindenképp szeretnénk az állagukat megóvni, nem beszélve arról, hogy a felújított ajtók, kapuk szebbé is teszik kutyusaink átmeneti lakhelyét” – fűzte hozzá Nagy Péter, aki mielőtt kitért volna az idei év terveire, köszönetet mondott az állatbarátoknak, akik hozzájárultak a korszerűsítések megvalósításához.

„Az Önök segítsége nélkül ezek a projektek csak vágyálmok maradtak volna, ezért szeretnénk megköszönni mindazt, amivel eddig támogattak bennünket, reméljük, hogy jövőbeli terveinket nézve is számíthatunk a segítségükre!”

2020-ban is nagy összefogásra van szükség ahhoz, hogy a Győri Állatmenhely a tavalyihoz hasonló ütemben fejlődhessen. Célkitűzésekből erre az évre is maradt bőven: „A parvovírus gyakran támadja meg a menhelyre bekerülő, legyengült kutyusokat, fertőző, és sajnos gyakran végzetes kimenetelű betegség. Így aztán ilyen esetekben minden négylábú veszélynek van kitéve. Ezért lenne fontos, hogy létrehozzunk számukra egy elkülönítő szobát, ahol steril környezetben, a többiektől elzárva lábadozhatnának a betegeink. Ebben a helyiségben alakítanánk ki egy vizsgáló részt is, illetve minden kezelést itt végeznénk” – vezette fel az idei terveket Nagy Péter.

Hozzáfűzte, szeretnék felújítani a központi épületet a kennelekkel, valamint aljzatcserére, a kennelek meszelésére, az elmaradt kennelajtók felújítására, árnyékolók felszerelésére is sort kerítenének. Az árnyékolók a nyári időszak fontos kellékei lennének, hiszen így tennék elviselhetőbbé a hőséget a védencek számára. Továbbá spotlámpákkal fejlesztenék a műtőjüket, a garázsukat pedig, ahol jelenleg a szalmát és a forgácsot tárolják, zárhatóvá tennék, védve az időjárástól.

Tervekből tehát 2020-ban sincs hiány, ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, továbbra is minden forintra szükség van. Nagy Péter arra szólítja fel az állatbarátokat, ha van rá lehetőségük, ezúttal is álljanak melléjük: „Kérjük, aki teheti támogasson minket adománnyal vagy adója 1%-ával!”

Fotó: Marcali Gábor és Győri Állatmenhely

(x)

Kapcsolódó témák: #állatok | #Győri Állatmenhely |