Kétéves már az adyvárosi Fogadó, az egyedülálló jótékonysági központ. Ez alatt a két év alatt számos segítséget nyújtott a központ a rászorulóknak, színvonalas és odaadó működésük hírére pedig országszerte többen is felkapták a fejüket.
Ennek eredménye, hogy a Fogadó a napokban első helyezést ért el a „Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok 2025” pályázaton, az Önkormányzati innovációk kategóriában.
Két éve még mindenki „Kék Diszkontként” ismerte azt az épületet, amelyben már a Fogadó működik kiemelkedő sikerrel, sok-sok rászoruló megsegítésére. A Család- és Gyermekjóléti Központ, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat és az Audi Hungaria partnerségében megvalósuló központnak kezdetek óta médiapartnere a Győr+ Média Zrt.
Kányai Róbert, az EESZI igazgatója is azt a példátlan összefogást emelte ki elsőként, amely ahhoz is kellett, hogy elinduljon a Fogadó, és ahhoz is, hogy olyan hatékonyan segítse a rászorulókat, mint teszi ezt nap mint nap, immár két éve.
„A nemrég elhozott díjhoz nagyon sok mindenki kellett: legfőképpen kollégák, akiktől az ötlet származott, s a három intézmény összefogása is. Természetesen kellett az Audi Hungaria is, aki lehetővé tette, hogy ebben az épületben, ilyen körülmények között legyünk” – hangsúlyozta Kányai Róbert, majd azt is elmondta, hogy a három intézmény között roppant gördülékenyen zajlanak a különböző munkafolyamatok.
„Folyamatosan optimalizáltuk a munkafolyamatokat, amely azért is nagyon fontos, mert ennek is köszönhető, hogy a Fogadó mára már branddé vált. Ebben a Győr+ Médiának is nagy szerepe volt, hiszen már az ötletelési folyamatban is részt vettek, és folyamatos hírt adnak a működésünkről” – tette hozzá az EESZI igazgatója.

Rákosi-Tóth Rita, a Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója is az öröm hangján szólt a Fogadó által elnyert elismerésről: „Ez a díj a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által kiírt pályázat eredménye lett, s számunkra azért nagyon fontos, mert országos szövetségről van szó, s az idei évben 35 pályázat érkezett be hozzájuk” – mondta az igazgató, majd azt is részletezte, hogy több fordulón át kellett eljutni a végére, ahol már csak 15, a maga nemében csodálatos projekt maradt. Végül egy ünnepség keretében mindenki meghallgatta a többi város projektjét, majd következett az eredményhirdetés.
„Erős volt a mezőny, hiszen például Szentendre, Szigetvár és Budapest több kerülete is bejutott az utolsó körbe. Ám mi végig hittünk abban, hogy mivel a Fogadó egy nagyon erős brand és projekt, így a végén nyerni fogunk!” – részletezte Rákosi-Tóth Rita, majd azt is elmondta, hogy a pályázatnak kötött keretei voltak, amelyet mindenkinek be kellett tartania.
Az írásos bemutatáson kívül a bírálók személyesen is ellátogattak az adyvárosi Fogadóba, majd a harmadik körben már Gödöllőn, egy tízperces prezentációban kellett bemutatni a projektet. Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy ez utóbbi azért is volt roppant hasznos, mert így mindenki végighallgathatott más jó gyakorlatokat, amelyeket magukkal is hozhattak, ami azért is fontos, mert a Fogadóval többek között az is a cél, hogy franchise jelleggel az egész országban elterjesszék.
S hogy a Fogadó miért is működik ennyire jól, összeszedetten és eredményesen? Nos, mert a munkatársai egy ilyen országos elismerés után sem pihennek: folyamatosan dolgoznak a már futó, és a jövőben elinduló vagy megvalósításra váró terveken. Jelenleg tartós, könnyen elkészíthető élelmiszereket gyűjtenek, erről bővebben pedig Nemes Gábor, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezetője beszélt:
„A jelenlegi kampányunk október 20. és november 20. között zajlik. Gyűjtünk minden olyan tartós élelmiszert, amely egy kis ráfordítással, rövid időn belül az asztalon lehet. Várunk tehát ételkonzerveket, szószokat, tésztákat és hozzájuk hasonló, gyorsan elkészíthető alapanyagokat, készételeket” – mondta Nemes Gábor, majd azt is hozzátette, hogy a mostani kampány ötlete a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai visszajelzésén alapszik, akik elmondták: bizony már a hónap közepén is megjelennek ilyen jellegű élelmiszerekkel kapcsolatos kérések. Az adományokat minden jószándékú ember leadhatja a Fogadó nyitvatartási idejében.
S ahogy ezt a kampányt, úgy a Fogadó egész működését olyan szívvel-lélekkel dolgozó emberek segítik, akik nélkül a „Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok 2025” pályázaton, az Önkormányzati innovációk kategóriában elért első helyezés sem valósulhatott volna meg. Nemes Gábor, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezetője nekik is köszönetet mondott zárásként.
A Győr+ Rádió is beszélgetett Rákosi-Tóth Ritával, Kányai Róberttel és Nemes Gáborral, akik további érdekes részleteket árulnak el a Fogadó működéséről, sikeréről és az országos elismerésről!