Örök élmény marad az Amadeus Live!

Fotó: Marcali Gábor
Farkas Mónika
2021.09.01. 11:23

Végre, végre megtartva! A járvány miatt többször kellett elhalasztani az eredeti bemutató idejét, ám érdemes volt kivárni az Amadeus Live filmzenei koncertet, mely óriási elismerést és közönségsikert aratott az Egyetemi Csarnokban kedd este.

A Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház énekkara Ernst van Tiel vezényletével egy izgalmas és megismételhetetlen utazásra invitálta a többezres hallgatóságot. Miloš Forman zseniális Amadeus című alkotását eredeti nyelven, magyar felirattal két részben nézhettük végig élő zenekari és kóruskísérettel. Az élmény megismételhetetlen marad.

Zseniális alkotás zseniális előadókkal – értő kezek dirigálták tegnap a társulatokat. Ernst van Tiel számos filmzenei koncertet vezényelt már a világban, az Amadeus Live-ot most harmadik alkalommal irányította. A karmester pulpitusa az óriás kivetítővel szemben helyezkedett el, munkáját egy előtte lévő monitor segítette, így szorosan követhette a filmes dialógokat, az énekes és zenei betéteket. A társulatok a vászon alatt, illetve előtt foglaltak helyet. Amikor a karmestert kedvenc filmbeli részletéről kérdezzük, akkor az alkotás csúcspontját említi, a mesterművet, a Requiem Lacrimosa tételét, a felhangzó kórusmű mindenkit megbabonázott.

A próbák vasárnap este kezdődtek, és igaz a szlogen, mindenki játszik – Fűke Géza igazgató ismét magához ragadta a bassetkürtöt, hiszen a filmben felcsendül a Gran Partita című mű is, mely a múlt évadban szerepelt már a zenekar műsorán. „A moziban felhangzó darabokat jól ismerjük, többször játszottuk már, de hogy ezek a film alatt, hogyan és mikor szólalnak meg, az nem egy egyszerű feladat, hiszen mindegyikből csak egy rövid részletet játszunk” – mondta a koncert kezdése előtt a társulat vezetője. Élőben hangoznak fel a zenekari és kórusművek, valamint zongorán közreműködik Baross Ádám. Az Amadeus Live pontos, fegyelmezett összjátékot követel minden egyes szereplőtől.”

Hideg fej, forró szív – kedd este a kórustagokat átmosta a színtiszta zenei élmény, közben nem nézhették a filmet, csak a kottába és a karmesteri pálcába tudtak kapaszkodni. „Ki kell szolgálni a filmet, fontos, hogy ne váljon ketté a mozi és az élőben megszólaló énekkari, valamint zenekari muzsika. Szerves, megbonthatatlan egésznek kell lennie. Munkánkat egy pontos kotta is segítette, bejegyzésekkel és instrukciókkal, hogy a kórusnak mikor kell például felállni, leülni vagy, hogy mikor, honnan jön a fény” – avatott be minket a kulisszatitkokba Balogh Eszter karigazgató.

Magyarországon egyedülálló módon csak Győrött hangzott fel az Amadeus Live című filmzenei koncert, mely a megismételhetőt tette megismételhetetlenné.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt