Online lesz az idei Formula Student verseny

Fotó: Májer Csaba József, SZE
MTI / GYŐR+
2020.08.07. 13:41

A koronavírus-járvány miatt idén először online formában rendezik a Formula Student konstrukciós versenyt a győri Széchenyi István Egyetem főszervezésében, amelyen 15 ország 45 csapatának mérnökhallgatói vesznek részt - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken a szombati döntőt ismertető sajtótájékoztatón.

Palkovics László a zalaegerszegi Zalazone tesztpályáról online bejelentkezve azt hangsúlyozta, hogy azért döntöttek a Formula Student online megrendezése mellett, mert ez a verseny egyike azon kiemelkedő innovációs versenyeknek, ahol a jövő mérnökei még egyetemi hallgatókként bemutathatják képességeiket, műszaki ismereteiket, kreativitásukat.

A hagyományos, elektromos és önvezető autókkal egyaránt zajló versenynek másodszor ad helyet a ZalaZone Járműipari Tesztpálya. A megmérettetésnek 2007 óta van magyar résztvevője, az első hazai futamot pedig 2010-ben szervezték meg.

Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó kiemelte, a Formula Student mozgalom kiváló példája annak, hogy hogyan lehet tágabb fogalomban megjeleníttetni az autómotor-sportot.

Fotó: Májer Csaba József, SZE

A magyarországi versenyt március 24-én mondták le a koronavírus-járvány miatt – emlékeztetett Kiss Dávid, a Formula Student Eastet is szervező Járműmérnökök Egyesületének elnöke.

Az online verseny már másfél hónapja tart, 105 bíró eddig a 45 csapat járművének megtervezését, hajtásláncát érintő koncepcionális módosításait és a résztvevő üzleti tudását bírálta el videós prezentációk alapján. A virtuális döntőt, a szimulációs versenyeket szombaton 8 és 21 óra között tartják, amelyet egy YouTube-csatornán élőben közvetítenek a győri egyetemről.

Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja elmondta: korábban nem létezett az elektromotorok és a belsőégésű motorok mellett a hibrid kategória, de az online térben való verseny miatt ezt is megalkották, valamint az önvezető járművek kategóriáját.

Utóbbi lebonyolításában a Massachusetts Institute of Technology (MIT) és a Technical University of Delft (TU Delft) segítettek egy szoftverrel. Ebben a kategóriában a járművek kizárólag a Zalazone tesztpályán versenyeznek.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Széchenyi István Egyetem |