Önkénteseket toboroz a Lurkó Alapítvány

Fotó: Győr+
Ficsór Dávid
2022.03.29. 13:41

Önkéntesek jelentkezését várja a Lurkó Alapítvány a győri kórházba. A szervezetnek közel 50 önkéntese van, de a koronavírus járvány miatt az eddig erős bázist jelentő idősebb korosztály érthető módon nem vállal annyi szerepet, mint a vírushelyzet előtt. Épp ezért kéri a győriek, Győr környékén élők segítségét a Lurkó Alapítvány kuratóriumi elnöke.

„Szeretném, ha minél több Lurkós néni, vagy Lurkós bácsi segítene a kórházban fekvő gyerekeknek. Nekik és a vizsgálatra várakozó gyerkőcöknek szeretnénk önkéntes segítőket toborozni” –mondta  Zajovicsné Vizer Bernadett, aki kiemelte azt is, hogy nem csak a gyerkőcöknek esik jól a törődés, sokszor a szülők válláról is le tudnak venni terhet az önkéntesek.

A lelki támogatás mellett, sokszor előfordul, hogy nem tudnak táppénzre menni, így a segítők maradnak a gyermek mellett. A Lurkósoknak három játszóházuk van a kórházban, ide, és az ambulancián sokszor több órát várakozó gyerkőcök mellé keresnek önkénteseket, akik játszhatnak, mesét olvashatnak, társasjátékozhatnak a fiatalokkal. „Igazából semmi más nem kell, csak, hogy szeresd a gyerekeket!” –hangsúlyozta az elnök.

A Lurkó Alapítvány idén ünnepli 20. születésnapját, tehát már 20 éve segíti minden erejével a kórházba kerülő fiatalokat. „Igazából nem gondoltam és nem is azért hoztam be 20 évvel ezelőtt egy Barbie-babát, meg egy kisautót, hogy ebből majd lesz egy komoly „valami”. De akkor rájöttem, mennyire fontos, hogyan telnek a kórházban a gyermekek mindennapjai, és azóta is jövünk, segítünk!”

Aki kedvet kapott az önkéntességhez, az a 0620/539-5422-es telefonszámon jelentkezhet, a Lurkósok mindenben segítik a vállalkozó szellemű jelentkezőket. Semmi kötöttség, mégis hatalmas segítség, és amit az ember a gyermekektől kap, az szavakkal nem leírható.