Hirdetés
Járványhelyzet

Oltási akció a háziorvosoknál

Fotó: Vig Norbert
Németh Boglárka
2022.01.07. 13:56

Győrben már péntek délután is beoltathatja magát regisztráció nélkül a háziorvosánál az, aki úgy dönt felveszi az első, második vagy a harmadik oltást. Ezen a hétvégén összesen hét győri háziorvos működik oltópontként is, köztük Dr. Papp Magdolna rendelője, a Kálóczy téren. A doktornő elmondása szerint már telefonon is többen jelezték, hogy nem az erre kijelölt, szintén előzetes regisztrációmentes kórházi pontokon, hanem nála, a rendelőben kérnék a koronavírus elleni vakcinát.

Hirdetés

Már a tavalyi évben elkezdődött a regisztráció nélküli oltási akció, ekkor az erre kialakított kórházi ponton lehetett előzetes bejelentkezés nélkül beadatni az első, második vagy a harmadik oltást. Ez a hétvégén kiegészül azzal, hogy a háziorvosok egy részénél is regisztráció nélkül lehet felvenni a védőoltást.

Dr. Papp Magdolna, Kálóczy téri rendelője is oltóponttá alakul már pénteken délután 2 órától fel lehet venni az oltást. “A folyosón lévő gombot nyomva kell csengetni, kisebb csoportokban engedjük majd be a pácienseket, hogy ne legyen itt tömeg”-mondta el a Győr+-nak Dr. Papp Magdolna, aki hozzátette ezt követően a szokott módon kapják meg az igénylők az oltást, negyed óra várakozás után pedig elhagyhatják a rendelőt. A háziorvosnál jelenleg Sinopharm és Pfizer áll rendelkezésre.

Hirdetés

“Jó lenne, ha végre kialakulna a nyájimmunitás, de hát elég nagy a nyáj és nagyon sok a szamár. Tehát a jelenlegi 60-70%-os beoltottság az kevés ahhoz, hogy megálljon a járvány” – hangsúlyozta a háziorvos majd hozzátette: “Itt oltatlanok betegszenek meg az utóbbi hónapokban, oltottak között is előfordul, de ez tized része az oltatlanok fertőzöttségének, valaki azt mondta és egyetértek vele: Februárban mindenki vagy oltott, vagy gyógyult vagy halott lesz. Tartok attól, hogy ez igaz lesz” -fogalmazott az orvos, aki arról is beszélt, hogy bár például az omikron variánsnak gyengébb tünetei vannak, már a deltánál is felfedezhető a hasmenés, mint tünet, de az is előfordul, hogy csak egy náthával jelez a vírus, ezért mindenképpen fontos, hogy aki még nem adatott be egy védőoltást sem az tegye meg. Továbbá aki négy hónapnál korábban kapta a második vakcinát az már beadathat magának egy harmadikat.

A hétvégi háziorvosoknál történő és az oltópontokon lehetséges előzetes regisztráció nélküli akcióban a 12 év felettiek vehetnek részt, az 5 és 11 évesek oltására továbbra is regisztrálni  kell. Győrben hét háziorvos várja az oltakozni vágyókat: 

Dr. Gréger Attila 2022.01.07. – 14-18 óráig, 2022.01.08. – 10-18 óráig.
Oltás helye: 9024, Győr Kálvária utca 29.

Dr. Bánai Györgyi 2022.01.07-én 14-18 óráig, 2022. 01.08-án 10-18-óráig.
Dr. Juhász Julianna 2022.01.07. – 14-18 óráig, 2022. 01.08. – 10-18-óráig
Oltás helye: 9025 Győr, Semmelweis utca 8.

Dr. Papp Magdolna 2022.01.07-én 14-18 óráig. 2022.01.08-án 10-18 óráig
Dr. Nagy Tamás 2022.01.07-én 14-18 óráig. 2022.01.08-án 10-18 óráig
Dr. Szakál Ildikó 2022.01.07-én 14-18 óráig. 2022.01.08-án 10-18 óráig
Oltás helye: 9026 Győr, Kálóczy tér 9.

Dr. Szarvas Péter 2022.01.07. – 14-18 óráig, 2022.01.08. – 10-18 óráig
Oltás helye: 9011 Győr, Váci Mihály u. 6.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

likeold
a fb oldalunkat