Olcsóbban fürödhetnek a gyerekek és a nyugdíjasok

Fotó: Marcali Gábor
Garamvölgyi Imre
2020.06.23. 12:51

Drasztikusan csökkentette a gyerekek, a nyugdíjasok, valamint a fogyatékkal élők számára a jegyárait a Rába Quelle. A nyugdíjasok féláron, a gyerekek és a mozgásukban korlátozottak június 23-tól augusztus végéig csupán három gombóc fagyi áráért juthatnak be a termálfürdőbe.

Igazságosabb elosztású, több győrit érintő kedvezményrendszert alakított ki a Polgármesteri Hivatal és a Rába Quelle vezetése a nyári időszakban. Dr. Dézsi Csaba András polgármester elmondta, a jövőben nem egyes embereknek és kisebb csoportoknak, hanem a lehető legtöbb győri polgárnak szeretnének kedvezményeket nyújtani.

„Az eddigi gyakorlattól eltérően, ezentúl nem egyes embereknek, egyes csoportoknak kínálunk ingyenes fürdési lehetőséget, hanem Kovacsics igazgató úrral egyeztetve megváltoznak a gyermek-, a nyugdíjas-, valamint a mozgássérültek számára elérhető belépőjegyek árai.”

A polgármester bejelentése szerint a gyerekjegyek eddigi több mint háromezer forintos ára csupán 900 forintra mérséklőik. Ez egységesen minden győri gyerekre vonatkozik, aki nem haladta meg a 18 éves kort. Szintén jelentősen csökken a nyugdíjasok belépőjegye is. A 3000 forint feletti árat 1500 forintra szállítják le. A gyerekjegyekhez hasonlóan 900 forintba kerül ezentúl a fogyatékkal élők fürdőjegye is.

„A gyermekek részére további kedvezményeket is kidolgoztunk, amennyiben két hónapos bérletet vásárolnak és mindennap eljönnek sportolni, úszni a termálfürdőbe, akkor napi 300 forintra jön ki a bérlet ára, tehát csupán jelképes összeget kér a fürdő a belépésért” – tette hozzá Dr. Dézsi Csaba András.

Kovacsics Imre fürdőigazgató elmondta, a döntésben komoly szerepet kapott a Covid-19 járvány alatt tapasztalt bezártsági élmény feloldása. Könnyíteni szerettek volna a családok helyzetén, hogy mihamarabb kiheverjék a karantén okozta frusztrációt.

„Az volt a törekvésünk, hogy azok a szülők, akik ebben az időszakban otthon voltak kénytelenek lenni a gyerekeikkel, és esetleg nem tehetik meg, hogy naponta fejenként több mint 3000 forintot költsenek belépőkre, eljuthassanak a fürdőbe. Ezért alakítottuk ki ezeket a jelképesnek mondható árakat, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy gyerek csupán három gombóc fagyi áráért élvezheti a győri fürdőt. Az idősekkel kapcsolatban pedig mindig azt halljuk, hogy emelkedtek a húsárak, gyümölcsárak, emelkedtek az ő fogyasztási kosaraik, a győri fürdő árai azonban nem emelkedtek, hanem nagyjából felére mérséklődtek” – mondta a fürdőigazgató.

A kedvezmények igénybevételéhez csupán győri lakcímkártyára, nyugdíjas igazolványra vagy fogyatékosságot igazoló okmányra van szükség.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #közélet |