
Rövid időn belül kétszer is ugyanannak a párnak telefonált egy szélhámos, aki végül mindkét felet meglopta.
A Győr-Moson-Sopron vármegyében élő asszonyt január 16-án hívta fel egy magát banki alkalmazottnak kiadó férfi, majd közölte, hogy a folyószámlájáról nagyobb összegű utalás történt, és amennyiben nem a nő indította az utalást, a számlát biztonsági okok miatt zárolni tudja. A hívó elkérte a banki adatokat, jelszavakat, majd küldött egy SMS-kódot, amelyet a későbbi sértett visszaigazolt.
Hamarosan újra csörgött a telefon, immár a pár férfi tagját keresték a bankból. A nyugdíjas számlatulajdonos ugyanúgy megadta a banki belépési kódokat, a kapott üzenetet pedig visszaküldte a csalónak.
Az elkövető mindkét esetben egy távoli elérhetőséget biztosító programmal fért hozzá a két bankszámlához, amelyekről összesen mintegy 500 ezer forintot emelt le.
Az ügyben a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság – a Mátrix Projekt keretében – információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a bankszámlákhoz tartozó jelszavakat, kódokat a banki alkalmazottak soha nem kérik el!
Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg tanácsainkat:
- Amennyiben bank nevében érkezik telefonhívás, minden esetben kérjenek egy kis időt, és azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Lehetőleg ne döntsenek egyedül!
- A banki ügyintézők nem utasítanak telefonbeszélgetés közben utalásra!
- Soha ne adják ki telefonon az internetbanki azonosítókat, a fizetéshez szükséges bankkártyaadatokat, ugyanis a csalók a bankkártyaszám, az érvényességi idő és a háromjegyű CVC-kód segítségével azonnal hozzáférhetnek a pénzükhöz.
- Más kérésére semmilyen alkalmazást, programot ne telepítsenek a számítógépre vagy a mobiltelefonra, még akkor sem, ha azt a bank vagy szolgáltató nevében kérik!
- Kérjenek értesítést – lehetőleg személyesen – a banktól a számlát vagy kártyát érintő műveletekről, pénzmozgásokról, továbbá állítsanak be limitet, regionális és online korlátozást!
- Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal jelentsék be a rendőrségnek!
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán találnak.
Forrás: police.hu