Nyílt napot tartott a Győri Rendőrkapitányság

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2022.02.14. 14:58

Az érdeklődők hétfő délelőtt közelebbről is megismerkedhettek a rendőri hivatás sokszínűségével. Hat állomáson nézhettek meg bemutatókat, kipróbálhatták a nyomrögzítést, felpróbálhatták a speciális ruházatot, megtekinthették a rabszállító buszt és a fegyverekkel is közelről találkozhattak. A látogatók között voltak diákok, szülők és pályaválasztás előtt álló nyolcadikosok is.

„Ennek a napnak a fő célja az, hogy akik a rendőri pályára készülnek, átfogó tájékoztatást kapjanak. Akik most rendőrnek jelentkezhetnek, az egy elég széles korosztály, hiszen 18-tól 55 éves korig várjuk az arra alkalmasakat kezdte beszámolóját, Kovácsné Róka Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-Főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat toborzója.

A nyílt napon több diák is részt vett, hozzájuk csatlakozhattak az érdeklődők, így több csapatban járták körbe a hat állomást. Megnézhették a kamera szobát, felülhettek egy rabszállító buszra, kipróbálhatták a pajzsokat és az egyenruhát, a baleseti helyszínekről is tanulhattak újakat. Volt olyan állomás, ahol a fegyvereket is megtekinthették, majd egy bűnügyi helyszínen, a nyomrögzítést is elsajátíthatták. 

“A rendőri hivatás sokszínűségét szeretnénk átadni. Szeretnénk, hogy lássák a rendőrök mindennapjait és azt, hogy mennyire sokrétű ez a terület. Az adrenalin szint növelése is nagy vonzóerő a civilek életében, mert nagyon izgalmas ez a terep, hiszen nem csak kint a közterületeken folyik a munka, hanem számos más helyen is.” – hangsúlyozta a toborzó, aki hozzátette, hogy nem csak a diákok, de a 18-55 éve korú munkakeresők jelentkezését is várják a 10 hónapos tanfolyamra. A járőr képzés mellett, elhivatottságtól függően más pozíciók is várják az érdeklődőket. 

“Minket ez a terület már nagyon régóta érdekel, van valami kis elhivatottságunk, hogy a rendőrségen dolgozzunk. Én mindig szerettem volna, aztán nem úgy hozta az élet. A kisfiam most nyolcadikos és őt is nagyon érdekli. ” – nyilatkozta a Győr+ Médiának Lóránt Amarilla, akinek gyermeke a rendőri hivatást választaná. 

A rendőrök szeretnék, ha minél többen döntenénk, úgy, hogy csatlakoznak hozzájuk.  

Kapcsolódó témák: #híradó | #rendőrség | #továbbtanulás |