Nézd másképp – idén ismét kicsit „másképp mozdul” a Győri Balett

Ficsór Dávid Fotó: O. Jakócs Péter
2025.09.09. 12:16

A 2025/2026-os évadban a Győri Balett továbbra is elkötelezett marad abban, hogy a táncot nemcsak a szórakoztatás, hanem a közösségi és társadalmi értékek közvetítésének egyik legfontosabb eszközeként használja. A társulat számára minden egyes előadás lehetőség arra, hogy a művészetükön keresztül értékeket közvetítsenek, valamint, hogy a közönséget egyedülálló, új élményekkel gazdagítsák. Ugyan az együttes már augusztus 4-e óta dolgozik, az új évadot hivatalosan kedden nyitották meg.

Győr polgármestere a rendezvényen megköszönte az egész társulat munkáját és elárulta, ő maga –
bár nem műértő – feleségével rendszeresen látogatja a balett előadásait
. „Biztos vagyok benne, hogy
az idei év is csodálatos élményeket fog nekem hozni, és egyúttal szeretném megköszönni a munkát
mindenkinek a társulatban és a társulat körül, valamint minden egyes támogatónak külön is
szeretném megköszönni, hogy ott állnak a Győri Balett mögött.
Minden egyes alkalommal el szoktam
büszkélkedni a társulattal, hogyha nagykövetek jönnek hozzánk és érdeklődnek, hogy mit kell tudni
Győrről. Bármilyen külföldi vendégünk van, mindig meg szoktuk említeni a filharmóniát, a
színházunkat is, és sok minden mást, de a Győri Balettel is kifejezetten el szoktunk büszkélkedni,
illetve jelezni szoktuk azt, hogy ha esetleg Győrből kíváncsiak valamire Jakartában vagy Fokvárosban,
akkor javasoljuk, hogy keressék meg a társulatot”
– mondta Pintér Bence.

Pintér Bence


A város kulturális tanácsnoka köszöntötte az új táncosokat és sok erőt kívánt a hosszúnak ígérkező
évadhoz az egész együttesnek.
„Ha egy évadnyitón vagyunk, akkor mindig a jövőbe tekintünk egy kicsit. Amennyire én ismerem az évad terveit, azért lesz bőven cél, előadás és utazás is. Azt gondolom, hogy csak akkor sikerülhet a legmagasabb szinten ez az évad is, ha mindenki beleteszi a szívét, az életét, a tánctudását és fantasztikus közösségi hangulatban éli meg ezeket a napokat egy elképesztő csapat tagjaként. Azt kívánom mindenkinek, hogy az előttünk álló heteket, hónapokat használja ki maximálisan,
kamatoztassa kivételes tudását, és hogyha lehet, akkor élvezze minden pillanatát”
– emelte ki Borsi
Róbert.

Borsi Róbert

„Nézd másképp” – ez lesz a mottója az idei évadnak. Velekei László, a balett innovatív igazgatója
bővebben is kifejtette, miért mozdulnak idén kicsit másképp:
„Azt gondolom, hogy a tánc nyelvezete csendes. A test és a lélek szövetsége, amely nap mint nap
hitet tesz a kitartás, a fegyelem és a szépség mellett.
A kultúra azon ága, amely évről évre teret hódít
Magyarország és Győr város identitásában. Közösségi értéket teremt, értéket képvisel és épít. És
számunkra ez nagyon-nagyon fontos, mert ez a közösség folyamatosan visszajelez, emel minket,
vigyáz ránk, azt üzeni, ez az érték jól látható és fontos számukra. Számukra nem maradt más, csak
egyetlenegy feladat, hogy évről évre megkérdőjelezzük a szakmaiságunkat, és feltegyük magunknak
azt a kérdést, hogy jó úton járunk-e. Tudjuk-e magunkat másképp nézni? És ez is lett a szlogenünk
Nézd másképpen! Arra biztatom önöket, benneteket, hogy nézzetek minket idén is egy kicsit
másképpen!”

Velekei László

A Győri Balett a 2025/2026-os évadra nemcsak a klasszikus művészetek, hanem a kortárs tánc, a
különböző táncművészeti formák, és a közönséggel való szoros kapcsolat erősítése felé is komoly
lépéseket tett.
A cél az, hogy minden előadás új élményeket, új gondolatokat és új perspektívákat
kínáljon a táncművészet iránt érdeklődőknek. A Balett nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is komoly elismerést vívott ki, és továbbra is a minőségi táncművészet egyik meghatározó
képviselője kíván maradni.

Az új bemutatók sora október 25-én a Győri Nemzeti Színházzal közös esten a Romance –
Székelyfonóval kezdődik,
majd november 22-én egy „14+”-os előadás a Nosferatu érkezik a
nagyszínpadra, melyről a dramaturg Csepi Alexandra beszélt:

„Sokan feltették a kérdést, hogy mire fog majd hasonlítani az előadásunk. Erre mindig egy választ
tudok mondani a Győri Balettra
. Volt itt már Skarlát betű, volt itt már Peer Gynt, már nagyon sok
mindent feldolgoztunk együtt, de valahogy minden olyan Győri Balettos lett, hiszen ahogy a logónk,
vagy az új mottónk is mondja, másképp mozdulunk, mint ahogyan bárki számítana rá, és mint
ahogyan a többiek. Úgyhogy azt hiszem, ez az erősségünk, és remélem, hogy ez az előadásunkban is
meg fog mutatkozni, és nem is remélem, hanem tudom, hogy meg fog mutatkozni!”

Csepi Alexandra

A fiatalok megszólítása továbbra is a középpontban marad a társulat repertoárjában, így a 21.
Magyar Táncfesztiválon a gyerkőcök majd megnézhetik a Pom Pom meséit.
A „mai fiatalok” pedig a
különleges, három hölgy alkotó által készített Code 93’ című darabot láthatják Győrben jövő nyáron.
Az 1993-ban született, közös művészeti múlttal rendelkező triót Szőllősi Krisztina vezeti majd a
projekt során.

Szőllősi Krisztina

„Az est három különböző részét Bálint Adél, Domán Dalma, és a Győri Balett színeiben jómagam
koreografáljuk. Hármunk kapcsolódása egészen az iskoláig, pályán kezdéséig visszanyúl.
Egyetemi
éveinkben, majd első társulatunknál ismertük meg egymást, együtt formálódtunk, majd az élet más-
más irányba sodort minket. Most azonban ismét találkozunk, nemcsak barátként, hanem
alkotótársként is, és közös színpadon állunk, hogy három önálló felvonással hozzunk létre egy
sokszínű, izgalmas estét”
– mondta a tehetséges koreográfus.

A 2025/2026-os évadban is folytatódnak majd a “MiniBalett” kurzusok, amelyek a fiatal táncosok
számára adnak lehetőséget a fejlődésre és a Markó-Gombár bérlet is izgalmas előadásokat tartogat.

Négy új táncost köszöntöttek a keddi rendezvényen: Chawom Park Dél-Koreából, Margarida Filipe Portugáliából, João Oliveira Braziliából, érkezett, míg Ónódy Ábel magyarként szerepel majd az együttesben.

Kovács Eszter

Kinevezések is történtek az évadnyitón:
Bajári Levente immár művészeti vezetőként dolgozik a társulattal, míg Kovács Eszter
magántáncosként folytatja felfelé ívelő karrierjét a Győri Balett színeiben. A balettmesterek sora is
bővül ebben az évadban: Szőllősi Krisztina, Szalai Judit és Bajári Levente mellett Keveházi Gábor, Bakó
Máté, Elek Tibor Zsolt és Fay van Baar is ad majd hozzá a táncművészek mozgáskultúrájához. A
társulat hétvégén Dél-Korába utazik, ahol a SIDANCE Fesztiválon a Romance és Mirror darabokat
mutatják be, majd Ománban – Muscati Operaházban lép fel egy izgalmas est keretében.

Kapcsolódó témák: #évadnyitó | #Győri Balett | #híradó | #ünnepség |