Nemzetközi hallgatói konferencia a győri egyetemen

Győr+ Fotó: Horváth Márton
2023.04.05. 12:11

Fogj össze különböző egyetemekről érkező hallgatókkal, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalatok által adott feladatokra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a 15. alkalommal megrendezett Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen.

Kár, hogy ez nem nekünk jutott eszünkbe” – fogalmazott a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája (GSZNHK) kapcsán dr. Kamondi László, a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanára, a konferencia állandó meghívott vendége, aminél nagyobb dicséretet aligha kaphatott volna rendezvény. Az elismerés az ötletnek szól: 2006-ban a Széchenyi István Egyetem akkori gépészmérnök hallgatói megálmodtak egy olyan rendezvényt, amelynek koncepciója nem csupán kiállta az idők próbáját, hanem egyre fontosabbá is válik a 21. században: mérnöki hallgatói verseny keretein belül nyújt lényegében egy gyakorlatorientált képzést úgy, hogy a feladatokat adó vállalkozások hasznos megoldásokkal, és ami még fontosabb, tehetséges hallgatókkal gyarapodhatnak.

Nagyon pozitívnak tartom, hogy nem intézményeket fordít egymással szembe a rendezvény, hanem vegyes csapatokban kell együttműködniük a hallgatóknak” – emelte ki dr. Kamondi László a konferenciát megelőző kötetlen pódiumbeszélgetésen. „A rendezvény kiváló alkalom egymás megismerésére, valamint a cégekkel való kommunikációra. A legnagyobb problémánk mindig is az volt, hogy az ipar vágyait és az egyetem által nyújtott lehetőségeket közelítsük egymáshoz. Ez a konferencia pontosan ezt teszi” – tette hozzá az oktató, aki a kezdetektől fogva lelkes résztvevője az eseménynek.

Idén nyolc nyugat-dunántúli régióban működő cég csatlakozott feladatadó szponzorként a rendezvényhez: az ABB Kft., az Adient Mezőlak Kft., a Dana Hungary Kft., a Jankovits Engineering Kft., a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Schaeffler Savaria Kft., az SMR Hungary Bt. és a Zalazone Ipari Park Zrt. Mellettük a KNISS Kft. is támogatta a rendezvényt.

A vállalatok közül néhányan két feladattal is érkeztek, így összesen tizenkét csapat alakult a résztvevő nyolcvannyolc hallgatóból, akik a házigazda Széchenyi István Egyetem mellett az Óbudai Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, a kecskeméti Neumann János Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Debreceni Tudományegyetemről érkeztek, kiegészítve a határon túli Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, valamint a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola fiataljaival. A rendezvényben szakmai segítséget nyújtott a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, valamint az intézményben működő Practing Alapítvány is.

Nyolcan jöttünk Szabadkáról, hogy képviseljük az iskolánkat a konferencián” – felelte érdeklődésünkre a magyarkanizsai Pozder Máté. Hozzátette: a város szépsége és az egyetem campusa is lenyűgözte őket. Mint említette, a társaságban felvetődött, hogy néhányan közülük szívesen folytatnák Győrben tanulmányaikat vagy karrierjüket.

Pozder Máté

A feladatokat úgy határozták meg a cégek, hogy azok kellő kihívást nyújtsanak a hallgatóknak, mégis teljesíthetőek maradjanak. Előfordult olyan, amelyben teljesen új terméket kellett tervezniük a hallgatóknak és olyan is, amiben egy jelenlegi folyamat automatizációja volt a cél. Az előbbire példa az ABB Kft.: a vállalkozás egy bemutatókon és oktatásokon felhasználható automatizált robotcella megtervezését tűzte ki feladatként, amely képes a felhasználó számára a kiválasztott üdítőt egy 3D nyomtatott pohárba kitölteni. Az SMR Hungary Bt. jövőbemutató innováció megalkotására kérte a hallgatókat, akiknek kamerarendszerrel kellett kiváltaniuk a tehergépjármű visszapillantó tükrét. A Jankovits Engineering Kft. ezzel szemben az operátor kiváltására hegyezte ki a problémát: a cél az volt, hogy egy faipari üzemben az összeragadt léceket gép válassza szét és továbbítsa szállítószalagra – emberi munkaerő helyett.

Partnerünk keresett meg minket ezzel a feladattal, amely jelenleg is előkészítés alatt áll. Kíváncsiak voltunk a hallgatók véleményére és nagy megelégedésünkre hasonló megoldás született, mint amit mi is kidolgoztunk. Sok ponton be tudjuk építeni az ifjúság elképzeléseit a munkánkba” – fejezte ki elégedettségét Babics Lajos, a Jankovits Engineering Kft. műszaki igazgatója, akinek különösen tetszett, hogy a mérnökjelöltek a könyvtárban könyvekkel szimulálták a léceket, ami egyszerű, de praktikus gondolkodásmódra utal.

Mint a fentiek mutatják, az eltérő képzésekben részt vevő, különböző évfolyamú hallgatókból álló csapatok sikerrel vették az akadályokat és három napnyi intenzív munkával magas színvonalú produktumot hoztak létre. Ezt támasztották alá a cégképviselők értékelései is, akik pozitívan nyilatkoztak az elkészült projektekről.

A sikeres konferencia záró eseményén prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette, nincs ma olyan területe a világnak, ahol a technológiai haladás ne érintene bennünket. „A gépészmérnöknek ma már sok olyan dologhoz kell érteni, ami nem a klasszikus szakma körébe tartozik. A mesterséges intelligencia alkalmazása vagy az automatizálás olyan új diszciplínák, amelyet a kor követel meg tőlünk. Bízom abban, hogy ez a rendezvény hozzá tudott járulni ezen kompetenciák fejlesztéséhez” – szögezte le.

Palkovics László

Mindez szinkronban van a szervezők elképzeléseivel, akik szándéka szerint a következő alkalommal villamosmérnökökkel és informatikusokkal is bővülhet a konferencia résztvevőinek köre – a mai komplex járműipari projektek ugyanis megkívánják különböző területek szakértőinek bevonását is a tervezés, kivitelezés és üzemeltetés folyamataiba. Mindez természetesen új szponzorok és új szekció megjelenését is magával vonja majd.

Szöveg és forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Győr | #konferencia | #Széchenyi István Egyetem |