Győri lokálpatrióták

Németh Tibor: Most a gazdaság az első, de a kultúrát is fejleszteni kell

Hajba Ferenc Fotó: Marcali Gábor
2025.07.27. 13:45

Egy utcai padon ülünk a Kazinczy-gimnázium 1913-ban épült, kissé már megkopott, de így is impozáns épületének bejárata előtt. Mellettem, a fa árnyékában Németh Tibor immár nyugdíjas iskolaigazgató – aki negyvenkét évet tanított az intézményben, ebből tizenegyet helyettes vezetőként, huszonkilencet pedig igazgatóként is – szinte rácsodálkozik a házra. Soha nem ültem itt, és ebből a szemszögből nem is vettem igazán szemügyre az iskolát, mondja, önmagát is meglepve.

Németh Tibor a város díszpolgára, aki kitüntetett érdemeket szerzett – mások mellett – a Szép Magyar Beszéd igényes rendezvénysorozatának, versenyének a meghonosításában, s az országos, sőt határon túli érdeklődés fenntartásában. Győr kedvelt közéleti embere, most éppen a fröccsfesztivál zárásáról jött. Ezt a jótékonysági eseményt évről évre a Rotary Klub szervezi, Németh Tibor meghatározó közreműködésével.

Győr sokat adott nekem, alapkötelességemnek tartom, hogy ezt megháláljam a városnak” – utal nemcsak a fröccsfesztiválra, hanem számtalan, Győr oktatását és kultúráját gazdagító rendezvényre, amelyekben rendszeresen közreműködik. Ő is belépett a Mindent a Városért Egyesületbe.

Tiszteletnek tartom, ha egy olyan közösségbe hívnak, ahol elismert, sikeres lokálpatrióták osztják meg nézeteiket, elképzeléseiket a város közeli és távoli jövőjéről. A saját szakterületemről pedig nekem is vannak gondolataim, tapasztalataim, észrevételeim, amelyek talán közérdekűek is lehetnek” – indokolja elhatározását.

Elfogadom persze, hogy az első lépés most a gazdaság megújítása, rendbetétele – sorolja. – A vidék első városából valamennyivel hátrébb csúsztunk, s mutatkoznak további kedvezőtlen jelek is. A gazdasági jövőképet persze főleg azoknak kell fölrajzolniuk az egyesületben, akik sikeres vállalkozásokkal, kezdeményezéseikkel érvényesültek a szabadpiacon, fejlődőképesek, ismerik a gazdaság igényeit és mozgásirányát.”

Németh Tibor abban a munkacsoportban dolgozik, amelyben az oktatás és a kultúra lehetőségeit dolgozzák ki.

„Az iskolák állami átvételével az önkormányok formális szerepe lényegében megszűnt – nyugtázza Németh Tibor. – Viszont a városnak alapvető érdeke, hogy a kiemelkedő tanulók vagy a helyi Széchenyi-egyetemet válasszák, vagy más egyetemeken szerzett diplomával a zsebükben visszatérjenek Győrbe, és itt kamatoztassák a tehetségüket. Ennek érdekében gesztusokat kellene tenni a város vezetésének. Akár ösztöndíjak formájában, akár úgy, hogy számon tartják ezt az évente 40-50 kiemelkedően tehetséges gyereket, találkoznak és rendszeres kapcsolatot tartanak velük.”

Az oktatási intézményeket ugyan az állam tartja fenn, de az épületek tulajdonosa az önkormányzat. Így aztán mégiscsak van dolga az épületekkel a városnak. A győri iskolák jelentős része korszerűtlen, nem felel meg a kor kihívásainak. Németh Tibor utal például a Jedlikre, ahol az informatikai jövőt oktatják a huszadik század körülményei között, de megemlíthetne más iskolákat is.

A nyugdíjas iskolaigazgató úgy véli: azt a szintű kultúrát, ami a rendszerváltás során kialakult, nemcsak megőrizni, hanem fejleszteni kell. Szükség van egy technikailag is korszerűen működő színházra, és az Európa-hírű Győri Filharmonikusok is méltatlan körülmények között próbálnak és koncerteznek. Hiányzik egy igényes, építészeti szempontból is izgalmas hangversenyterem.

Németh Tibor mérvadó ember a városban. Véleményének súlya van. Emberközeli stílusával, őszinteségével nemcsak diákjai és munkatársai szívébe lopta be magát, hanem távolabbi ismerői is adnak a szavára.

„Aki ennyit élt és dolgozott ebben a városban, mint én, az nemcsak megszerette, hanem óhatatlanul is lokálpatriótává vált. Ha a lokálpatrióták közösen gondolkodnak a jövőn, az gazdagíthatja, színesítheti a város távlatait” – fogalmazza meg reményeit.