Börtön vár rá

Nem azt kapta az örömlány amit várt

Győr+
2021.09.14. 08:17

A nő örömlányként ismerkedett meg az osztrák férfival, akitől ingyenes ingatlanhasználatot kapott, továbbá kölcsön jogcímen négy alkalommal összesen 8.900.000 forintot a megélhetése finanszírozására. A támogatás megszüntetését azonban elfogadni nem tudta és további összegeket követelt.

Az újabb összegek megszerzése érdekében a nő találkozót egyeztetett az osztrák sértettel, melyre egy bevásárlóközpont parkolójában került sor 2018 őszén Győrben. Ide a nő az élettársával érkezett. A sértettet beültették az autóba és akarata ellenére egy Zala megyei településre vitték. Az út során a férfit bántalmazták, nem engedték az autóból kiszállni, a telefonját összetörték.

A Zala megyei faluban késsel fenyegették, ismételten bántalmazták, 5 millió forintot követeltek tőle, majd elvették 40 ezer forintját. Akkor engedték el, amikor felajánlotta, hogy kifizet nekik 15 ezer eurót, melyre másnap, illetőleg harmadnap, két részletben sor is került Sopronban, illetőleg Győrben.

A nővel és jelenleg is szabadságvesztés büntetését töltő élettársával szemben az ügyészség három bűncselekmény miatt emelt vádat: felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és aljas célból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntett miatt.

Az nyomozást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben. – adta hírül a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.