Negyvenmillió forint két startupnak

Fotó: Széchenyi Egyetem
Győr+
2020.06.09. 16:32

Egy univerzális spektrométert és egy halpusztulás-megelőzést szolgáló rendszert kifejlesztő startup nyert 20-20 millió forintos befektetést annak a programnak a záróeseményén, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem, a Startup Campus, a Hiventures Zrt. és a Quantum Leap Kft. szervezett.

Második alkalommal hirdetett meg inkubációs programot startupok számára a Széchenyi István Egyetem a Startup Campussal, a Quantum Leap Innovációs és Iparfejlesztési Kft.-vel és a Magyar Fejlesztési Bank-csoporthoz tartozó Hiventures Zrt.-vel közösen idén tavasszal.

A 25 jelentkező közül kilencen vehettek részt a hathetes, a járványhelyzet miatt ezúttal online lebonyolított, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott képzésen, amelyen lehetőségük nyílt tapasztalt mentorok és képzők segítségével fejleszteni ötleteiket. A program záróeseményét, a Demo Dayt nemrégiben tartották – szintén a virtuális térben –, erre a három legígéretesebbnek tartott csapat kapott meghívást, és adhatta elő prezentációját a 20 millió forintos kezdőbefektetés reményében.

A két győri és egy kaposvári illetőségű startup mindegyike részben vagy egészben hardverfejlesztéssel készült. Közülük végül kettő győzte meg a befektetőket.

A győri Myspectra képviseletében Szotter László, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi kar hallgatója egy, a csapatuk által kifejlesztett univerzális spektrométert mutatott be. Az iparban sok helyütt alkalmaznak ilyen eszközt anyagok fizikai, kémiai összetételének megállapítására, ezek azonban általában drágák, helyhez kötöttek, egy speciális területre kifejlesztettek.

Ezzel szemben az ő készülékük hordozható, bármely iparágban használható és sokkal olcsóbban előállítható, illetve fenntartható.

A Myspectra tagjai Szotter Lászlón kívül dr. Dóka Ottó, a Széchenyi István Egyetem professzora, rektorhelyettese, Hajba Szilárd matemetikus programozó, mérnökinformatikus és Heilig Dávid villamosmérnök-programozó.

Ugyancsak 20 millió forintos befektetést nyert a kaposvári Ultimate Waterprobe.

A csapat képviseletében Vámosi Flórián kifejtette:

olyan rendszert fejlesztenek, amely mesterséges intelligencia segítségével valós időben vizsgálja a halastavak vízminőségét és képes előrejelezni a vízminőségromlást, ezzel pedig megakadályozni a jelenleg rendszeresen előforduló halpusztulásokat.

A harmadik csapat, a MediCam a krónikus sebek hatékony képi dokumentálásához készít orvosi kamerát. Ez az ötlet dicséretet ugyan kapott, befektetést azonban nem. Egyúttal a zsűri tagjai javasolták a csapat további bővítését és a piacra jutás alaposabb kidolgozását. A Demo Daybe online bekapcsolódó nézők szavazatai alapján az Ultimate Waterprobe nyerte el a közönségdíjat, ingyenes tárgyalóhasználatot a budapesti Millenáris Parkban.

(Fotó: Májer Csaba József)

Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója az eseményen hangsúlyozta: azért vesznek részt a programban, mert céljuk a lehető legtöbb innovatív ötletnek, vállalkozónak lehetőséget biztosítani a kezdéshez, amihez az egyetem jó terep. Hozzátette: befektetőként a legnagyobb öröm számukra, ha egy ötletcsírát nemzetközi sikerekig tudnak eljuttatni.

Khader Attila, a Quantum Leap ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy rendkívül látványos a startupok fejlődése, különösen Győrben. Hangsúlyozta: a nyerteseknek nemcsak pénzt, hanem új célt, víziót és rengeteg munkát is adnak.

Dr. Dőry Tibor, a Menedzsment Campus Kompetenciaközpont vezetője kiemelte: az egyetem a Hiventuresszel, a Startup Campussal és a Quantum Leappel együttműködve új fokozatba tudta kapcsolni a startupépítést. „Az egyetemet nagy örömmel tölti el – mondta –, ha minél több startup vállalkozás tud felcseperedni és munkahelyet teremteni.

Forrás: Hancz Gábor (Széchenyi István Egyetem)

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |