Győr+ Reggeli

Mindenütt otthon: különleges év veszi kezdetét a színházban

Győr+ Marcali Gábor
2023.01.06. 11:41

Az energiaválság okozta nehézségek áthidalása miatt a Richter Teremben vendégeskedik elsőként 2023-ban a Győri Nemzeti Színház. A társulat igazgatója a Győr+ Rádió reggeli műsorában úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen tájelőadásokat tartanak Győrben. A teátrum idén is színvonalas repertoárt ígér a színház szerelmeseinek.

A kihívásokkal járó feladatok rengeteg háttérmunkát igényeltek, de Bakos-Kiss Gábor elmondása szerint munkatársai nagyon sokat fáradoztak annak érdekében, hogy gördülékenyen folytatódjon az évad. “Minden platformon próbáltuk elérni az érdeklődőket, én is minden előadás előtt amikor volt rá lehetőségem személyesen szólítottam meg a közönséget. Elmondtam, hogy mely nap, hol találkozunk, és hogyan tudunk a következő időszakban működni” – hangsúlyozta a direktor, majd hozzátette, szívet melengető a közönség nyitottsága.

Az igazgató a műsorban szólt a Kaposvári Egyetem hallgatóinak vizsgáiról is, a fiatal tehetségek ugyanis szorosan kötődnek a győri teátrumhoz. Hogy miért? Ez is kiderül a beszélgetésből, de a péntek esti, “Az asszony ingatag” című, Richter Teremben tartandó gálaestről is izgalmas részleteket árult el Bakos-Kiss Gábor.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győri Nemzeti Színház | #híradó |