Biztonságban

Mindenki segít a „Zrínyis” menekülteknek

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2022.03.14. 19:29

Ahogy arról korábban már a Győr+ is beszámolt, az egykori Zrínyi kórházban alakították ki azokat az otthonos és meleg szállásokat, ahol a Győrbe érkező menekültek biztonságosan és megfelelő segítség mellett pihenhetnek. A gondoskodás folyamatos, erről dr. Pergel Elza alpolgármester újra meggyőződött.

Szükség volt erre az elhelyezési megoldásra, hiszen a családok az Olimpiai Sportpark Sportszállásáról és a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola tornaterméből érkeztek meg az addigra már kialakított szállásra. Az átköltöztetést az önkormányzat a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetével, a Katasztrófavédelemmel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, valamint a Győri Egyházmegyei Karitásszal közösen végezte. Összesen 80 ember foglalta el helyét a kulturált és otthonos helyen.

Dr. Pergel Elza, alpolgármester – aki a város szociális ügyeiért is felel és aki a menekültekkel kapcsolatos operatív, közös munkát koordinálja – már csütörtök reggel is meglátogatta a messziről jött lakókat, és a hosszú hétvége során hírt adott róluk. Erről hivatalos közösségi oldalán számolt be:

„Menekülthelyzet Győrben:

Hosszú hétvége első napján összegeztünk. Elsőként a diákok segítettek a takarításban a központi elhelyezést biztosító, volt Zrínyi kórházi épületekben, majd 24 órás szolgálatba léptek a menekültek beköltözését követően a helyszínen a Vöröskereszt aktivistái és a saját önkormányzati rendészeink. Az étkezést a mai napig is a Máltai Szeretszolgálattól kapják a rászorulók, és további nagy segítséget jelent a magyarul nem beszélő ukrán családoknak egy kijevi önkéntes jogász-szociológus hölgy jelenléte, aki segíti honfitársait az itteni beilleszkedésben. Hogy milyen nyugalom van a szálláson? Olyan, hogy nyitott szobaajtónál délben, zavartalanul az igazak álmát aludta békésen a csöppke kicsi lány!”

Fontos információ, hogy az adományokat a Zrínyi utcában nem, hanem a segélyszervezetek és az önkormányzathoz tartozó intézmények gyűjtőpontjain várják és természetesen nagyon köszönik az eddigi segítségeket is!

Korábbi cikkeink a témában: