Ünnepet az emberek önmaguk felmentésére találnak ki - Hajba Ferenc nőnapi jegyzete.

Valljuk be: mi, férfiak is a nőnapot gyakran arra használjuk fel, hogy megbocsássuk önmagunknak azokat a vétkeket, melyeket a hétköznapokban ellenük elkövettünk. Az ünnepek tehát sokszor képmutatók. Jobb lenne, ha nőnapra adott csokoládék és virágok helyett – vagy inkább azok mellett –, és a hétköznapok során soha nem bántalmaznánk őket. Se szóval, se tettlegességgel. Se lenézéssel, se megalázással. Ha a nő alkotmányosan nő, akkor bánjunk is velük úgy, ahogy hozzájuk és hozzánk, férfiakhoz méltó.

Merjük őket szeretni, és szeretetünket kimondani, kimutatni, vállalni. Érzelmeinknek ne a tárgyai, hanem az alanyai legyenek. Színek az életünkben. Társak az örökkévalóságban. Vagy legalábbis a földi létben. Becsüljük meg az ölelésüket. És védjük meg őket a bántalmazó világtól. Valljuk be, és tiszteljük meg őket azért is, hogy kétségtelenül nehezebb sorsot szánt nekik az élet, mint a férfiaknak.

Nem szentek persze ők sem. Hogyan lennének, hiszen emberek. A társas létben gyakran vannak elhidegülések, tévedések, félreértések, alkalmi hűtlenségek és árulások. Ennek elkövetői lehetnek a férfiak és a nők is. Ne csináljunk úgy, mintha mindig virágos, nevetős, és folytonosan boldog volna az emberek társas élete. Akár barátságban, akár szeretetben, akár szerelemben, szingliségben és házasságban, tinilányként és botozó görnyedt öregasszonyként vagy hiúságát vesztő ősz férfiként is átélünk kudarcokat, önmarcangolásokat, megbánásokat. Legyünk egymást segítő és tisztelő földönjárók valamennyien.

A nők iránti tisztelet, sőt a személyüknek kijáró hódolat nem jutalom, hanem a közös öröm, a közös szeretet garanciája. A legerősebb továbbéltető vigasz az életünkben.