
Korábban portálunk is hírt adott arról, hogy a hétvégén Győrben kettő, rendőrségi üldözéssel járó közúti esemény is történt. A hatóságok szerint az egyik esetben garázdaság, a másik esetben pedig bűncselekmény történt.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2025. február 1-jén, szombaton az esti órákban Győr, Belvárosában elkövetett garázdaság bűncselekménye miatt két férfit több rendőri egység 19 óra körül a Bécsi kapu téren fogott el. Mivel az általuk elkövettet cselekmény során megsérültek, őket a mentők orvosi ellátásra rendőri erő közreműködésével elszállították. Ellátásukat követően mindkét személy garázdaság bűncselkemény gyanúja miatt előállításra került a Győri Rendőrkapitányságra.
A másik esetről már a police.hu is beszámolt. Mint írják, egy szabálytalanul közlekedő járműre lettek figyelmesek Győrben, a Széchenyi híd és a Szövetség utca kereszteződésében szombaton délután. A nagy sebességgel közlekedő autót a Készenléti Rendőrség egysége kezdte el követni, a Szitásdomb és a Medve utca kereszteződésében azonban egy vízelvezető árokba hajtott, ahol aztán a rendőrök elfogták. Útközben kábítószergyanús növényi törmeléket dobtak ki a járműből. A 48 éves győri férfit előállították a helyi rendőrkapitányságra, a drogteszt pozitív eredményt mutatott nála. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Korábban írtuk:
Illusztráció: Depositphotos