Megkezdődött Győrben a robotépítő olimpia

Fotó: Marcali Gábor
Koloszár Tamás
2019.11.08. 21:16

Pénteken kezdődött, vasárnap zárul a World Robot Olympiad, amelyre 74 országból közel háromezer versenyző érkezett a kisalföldi megyeszékhelyre. Magyarország még sosem rendezett ilyen versenyt, s Európában is Győr az első helyszín.

A látványos megnyitót pénteken este tartották az egyetemi csarnokban. A csapatok képviselői nemzeti zászlajukkal vonultak be a színpadra, a közönség lelkes óvációja közepette. A sort Afganisztán nyitotta, majd Ausztrália, Ausztria és Azerbajdzsán következett. Az angol ABC szerinti bevonulás miatt viszonylag hamar a magyar zászló is bekerült a nemzetek zászlói közé. Japán, Kína, Dél-Korea, Dél-Afrika, Bolívia, Ghana, El Salvador következett, és persze a többi nemzet.

A csarnokot óriási zsibongás töltötte meg, a fiatalok mint egy igazi olimpián, fesztiválhangulatot teremtettek Győrben.

A kormány nevében Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter üdvözölte a jövő iparának jövendő képviselőit.

Angolul mondott ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország a jövő évi világverseny döntőjére felajánlja támogatását egy olyan országnak, amely anyagi okok miatt nem tud részt venni a megméretésen. A következő évi verseny döntőjét Kanada rendezi. Ezzel Magyarország példát szeretne mutatni, mert mindenki nyertes, aki részt vesz a versenyen – hangsúlyozta Palkovics László.

A verseny egyik célja, hogy a reáltárgyaktól idegenkedő fiatalok figyelmét felkeltsék a természettudományos ismeretek iránt, s ösztönözzék őket a mérnöki, informatikai szakma választására.

A megmérettetésen 8 és 25 év közötti fiatalok vehetnek részt, 2-3 fős csapatokban, négy kategóriában, hat korosztályban. A verseny ötvözi egy sportesemény izgalmát a Lego robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásaival.

Az első magyar vetélkedőt 2014-ben rendezték meg, akkor tizenegy csapat indult. Tavaly már több mint száz, az idén pedig 170 csapat mérkőzött meg azért, hogy ott lehessen a győri világdöntőn. Ide a regionális és országos döntőről vezetett az út.

A versenyek ingyenesen látogathatók a helyszínen, az Olimpiai Sportparkban, szombaton és vasárnap egyaránt.

A versenyről korábban már írtunk.

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #tudomány |