Megint Tánciskolás az év egyik tanítója

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2021.09.14. 16:26

2019 után 2021-ben ismét a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola egyik pedagógusa lett az év egyik tanítója. A Hebe Kft. 7 évvel ezelőtt indította el az Év Tanítója díjat, azóta évente megrendezik az Év Tanítója díjkiosztót is. Mindig több 100 pedagógust jelölnek a rangos díjra, közülük választják ki évfolyamonként, a legjobb szakembereket.

A második osztályban tanítók közül idén Stanyó Edina lett a befutó, aki a szülők szerint kiváló szakember és mindig odafigyel a gyermekekre. 1993 óta tanít, ebből 18 éve gazdagítja a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola pedagóguscsapatát. Korábban már kapott ilyen díjat, de nagyon örült, hogy idén újra őt tartották a legérdemesebbnek. Stanyó Edinának az élete a tanítás a matematika és a magyar nyelv rejtelmeit adja át fiatalabb generációnak, többségüket a tanulmányi versenyekre is felkészíti.

A nevezés nagyon meglepte, de nagyon örült neki, ahogy annak is, hogy bekerült a legjobb tízbe. Az örömhír e-mailben érkezett, hogy ő lett a legjobb pedagógus a másodikosok között. A pedagógus a Győr+-nak elmondta: ez egy rendkívül jó visszaigazolás arról, hogy jó az a pálya, amit választott és bár az idő előrehaladtával sok közvetlen kollégája ment nyugdíjba, ő még mindig a fiatal, lelkes oktatók csoportjába sorolja magát. Az iskolában Stanyó Edinán kívül már korábban is nyertek Év tanítója elismerést, a kitüntetésekre pedig az iskola vezetősége is büszke.

Derczó Tibor, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy a szülők nemcsak iskolát, hanem pedagógust is választanak a gyermekeiknek, így különösen fontos szempont az, hogy a Győri Tánc-és Képzőművészeti iskolában az elmúlt öt évben háromszor is sikerült valamelyik pedagógusnak ilyen rangos elismerést bezsebelnie.

Derczó Tibor és Stanyó Edina, a a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola igazgatója és oktatója. Fotó: Németh Boglárka

Stanyó Edinát a szülők jelölték, még nem tudják, hogy ő nyert, ezt a mai szülői értekezleten személyesen mondja majd el nekik.

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Oktatás |