A nemzetközi védelmi ipar együttműködésére és a piacokra alapozva új növekedési pálya nyílik meg a járműipar egykori zászlóshajója, a győri Rába előtt. A tőzsdecég tulajdonosváltásának első lépéseként a magyar állam eladta a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészét.
Hasonlóképpen cselekedtek a korábbi, kisebbségi tulajdonosok, az N7 Holding Zrt. és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány. A tranzakció az idei év elején lezárult, a 4iG SDT EGY Zrt. egyik leányvállalatán keresztül a győri cég tulajdonosa 74,34 százalékban a 4iG Űr és Űrvédelmi Zrt lett.
A tranzakció fogadtatásra jellemző, hogy amikor tavaly a Budapesti Értéktőzsde bejelentette,
hogy a Rábában többségi tulajdonrészre pályázó 4iG több nemzetközi céggel -így a Tatra
Trucks-szal, valamint a Lockheed Martinnal is -stratégiai megállapodást kötött, a Rába
részvényei azonnal 16 százalékkal erősödtek. A Rába és a cseh Tatra együttműködésének eredményeképpen a Rába magyarországi kizárólagos disztribútor lehet és közös győri fejlesztési/gyártási központot hozhatnak létre a Tatra katonai járművek számára. A fókuszban a piacot ismerő szakemberek szerint a közép-európai piac állhat, a Rába pedig globális beszállítóvá válhat.
A 4iG Nyrt. tulajdonosa magánbefektetők, meghatározó szereplője Jászai Gellért Zoltán elnök vezérigazgató. Többek között a német fegyvergyártó Rheinmetall is fontos tagja a tulajdonosi körnek. A legfrissebb hír a 4iG háza tájáról, hogy a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki bejelentése szerint a vállalatcsoport azonnali hatállyal megújítja stratégiai irányítását. A stratégiát, az üzletágak működésének és pénzügyeinek felügyeletét, valamint a kormányzati és nemzetközi üzleti kapcsolatok irányítását a cég igazgatósága látja el, élén Jászai Gellért elnök-vezérigazgatóval.
A tulajdonosváltás kapcsán megkérdeztünk néhány Rábás dolgozót, mit remélnek a változástól.
A teherautó-gyártás nem idegen a Rábától, ráadásul a katonai járműveknek hatalmas a piaca, ezért a Rába reményeim szerint stabil, korszerű, és még több embert foglalkoztató vállalata maradhat a városnak – osztotta meg várakozását egy négy évvel a nyugdíj előtt álló szakmunkás Ez az átalakulás annak a kezdete lehet, hogy Győr ipara ne csak egy lábon álljon, vélte egy középvezető.
„Azért legyünk óvatosak a járműgyártással, mert éppen korszakváltásban vannak. Az emlékeim szerint az elmúlt évben százezer autógyári munkást bocsájtottak el Nyugat-Európában. Győrben is lehetnek problémáink, ott most éppen egy nagy fantasztikus Rába fejlesztéssel akarjuk kiváltani az esetleges visszaesést, ami az Audinál elképzelhető” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök idei első háborúellenes rendezvényén Miskolcon.