Világítson mindig minekünk!

Márton-nap a Prohászka óvodában

Fotó: Ondrejó József
J. Kovács Andrea
2021.11.12. 19:37

Hangulatos családi programmal emlékeztek Szent Márton püspökre a Prohászka Óvodában kicsik és nagyok.

Virágné Bertalan Éva óvodavezető a Győr Plusznak elmondta: „Óvodánkban hagyományt teremtettünk Szent Márton emlékének felelevenítésével. Egy-egy héten keresztül végig járjuk élete eseményeit, a különböző korcsoportok fejlettségének és érdeklődésének megfelelően. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek hallják, tapasztalják, hogy voltak és vannak olyan emberek, akiket érdemes követnünk.”

„Szent Márton életéről sokat beszélgettünk a lámpások készítése közben. Idén a jócselekedetről szóló Márton legendát az ovi udvarán az óvónénik adták elő. A dramatikus játék élmény volt gyereknek, szülőnek, testvérnek egyaránt. A néphagyomány szerinti „libalakomára” idén sajnos nem került sor, de a libás körjátékokat vidáman játszották gyermekeink. Az adakozásról sem feledkeztünk el. Minden óvodás kezébe csomagolt sós rudacskákat adtunk. Arra kértük őket, hogy tegyék a családi asztalra, és osszák el szeretteik között, ahogyan azt Márton tette a köntösével.”

Kora este aztán elérkezett az idő, hogy lámpásaink felkapcsolásával felsorakozzunk és énekszóval elinduljunk a révfalui templomba. Ezzel azt hirdettük, hogy mi is lámpásként világítva szeretnénk élni, segíteni az arra rászorulókon. Velünk tartott intézményünk lelkésze, Simon Dávid atya, aki kedves szavaival még szebbé tette napunkat, majd megáldotta családjainkat.

Fotó: Ondrejó József

Szent Márton jósága, önzetlensége meleget áraszt a szükséget szenvedők szívében. A lámpások éppen ezt a fényt, meleget jelképezték számunkra a hét folyamán. – mondta az óvoda vezetője.

Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én. Világítson mindig minekünk, ahol járunk, hova megyünk. / Pogány volt ő katona, így lett Isten bajnoka. Ketté vágta díszes köpenyét, betakarta koldus testét. / Osszuk szét a köpenyét, öröksége a miénk. Pannon földnek drága szent fia, vezess minket, vígy a jóra.”
Kapcsolódó témák: #Győr | #hagyomány | #Márton-nap | #óvodák |