Márciustól több ösztöndíjat utalnak

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2020.02.27. 12:23

Az állam idén újra megemelte a hallgató normatívát, így 2020-tól további 30 százalékkal nőnek a tanulmányi és szociális ösztöndíjak. Összegyűjtöttük, milyen juttatások közül válogathatnak a Széchenyi István Egyetem hallgatói.

Az Országgyűlés tavalyelőtt fogadta el a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását, amelynek értelmében 2020-tól a hallgatói normatíva két lépcsőben, 40 százalékkal emelkedik 2018-hoz képest. A döntés értelmében idén márciustól folyósítják az emelt összegeket. A legfontosabb felsőoktatási ösztöndíjak és támogatások mértéke korábban tíz évig nem változott.

A legtöbben a szociális támogatást igénylik

„Már nagyon várom az ösztöndíjak folyósítását. Úgy számolok, hogy számíthatok tanulmányi és szociális ösztöndíjra is. Örülök, hogy ettől a félévtől több pénzt kaphatok. Minden lehetőséget, amit tudok, kihasználok a Széchenyin. Szerencsére a felsőévesek, illetve a mentorom szívesen segítettek az űrlapkitöltéskor és a pályázatok feltérképezésekor. Az online felületen is gyorsan válaszolnak a kérdéseimre. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatásra csillagos ötöst adok” – mondta elégedetten kérdésünkre Jánosi Kata, az Apáczai Csere János Kar szociálpedagógia szakos hallgatója.

A legtöbben a rendszeres szociális támogatásra (szoctám) pályáznak a Széchenyi István Egyetemen. A hallgatói juttatásokról szóló kormányrendelet alapján a szoctám két fix kategóriájának legkisebb havi összege nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva tíz, illetve húsz százaléka: ez 2020-tól 16.660, illetve 33.320 forint. A szociális támogatások odaítéléséről továbbra is a megszokott pontrendszer alapján döntenek.

„A normatívaemelésnek köszönhetően a rendkívüli szociális támogatás összege is növekedhet. Ezt egy félévben csak egyszer lehet igényelni, olyan esetekben, amikor rendkívüli veszteség éri a hallgatót, például szűk családjában haláleset történt vagy olyan gépe hibásodott meg, amelynek működése elengedhetetlen az egyetem elvégzéséhez. Akkor is érdemes ezt a juttatást igénybe venni, ha elromlik a mosógép. Szerencsére tájékoztatási rendszerünk olyan jól működik, hogy nem kevés kérelmet nyújtanak be a hallgatók ilyen káresemények után. Az igénybe vehető támogatásokról, határidőkről, elérési helyekről minden félévben küldünk Neptun-üzenetet, illetve másfél éve tanácsadást is szervezünk a pályázási időszakban. Javasoljuk a hallgatóknak, hogy jöjjenek és kérdezzenek: segítünk” – tájékoztatott Máté Eszter, a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Sokat számít az emelés

A változásnak köszönhetően a tanulmányi ösztöndíjra fordítható összeg is emelkedik. A kormányrendelet értelmében a minimumösszeg 2020-ban 8330 forintra nő. A juttatás elbírálásának rendje egyetemenként, karonként, sőt szakonként eltérő. „Erre a támogatásra külön nem kell pályázatot beadni a Széchenyi-egyetemen: ha a tanuló ösztöndíjindexe eléri a szakátlagot, akkor automatikusan megkapja a juttatást” – ismertette Máté Eszter.

„Tapasztalataim szerint sokan várják az emelt összegű támogatásokat. Számít az emelés, hiszen lakhatásukat sokan ezekből az összegekből fedezik. Győrben a kollégiumi ellátás például biztosítható az átlagosan megszerezhető juttatásokból. Szerintem ez nagy segítség a hallgatóknak, megérzik majd a változást” – összegezte az elnök. Hozzátette: félévenként igénybe vehető még lakhatási és jegyzettámogatás is. Az előbbi alapkategóriája minden olyan nappali tagozatos, állami ösztöndíjas hallgatót megillet, aki tizenegy kilométernél messzebb lakik a campustól és nem részesül kollégiumi elhelyezésben. Érdemes tehát erre is pályázni.

„Tanulmányaim mellett dolgozom is, a megélhetésem nem az ösztöndíjakon múlik, de nekem is sokat számít a normatíva harmincszázalékos emelése. Mindenképpen jól fog jönni, ha több pénzt utalnak. Lakhatási támogatásra is pályázom. Szerencsére kapunk információt ezekről a lehetőségekről” – fejtette ki Szabó Dominik másodéves villamosmérnök hallgató.

A Széchenyi István Egyetemen kulturális és sportösztöndíjat is van lehetőség igényelni, azoknak az egyetemistáknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak tanulmányi, közösségszervezői vagy sporttevékenységük során. E tekintetben az adható alapösszeg jelenleg havonta öt-hatezer forint.

Versenyképes győri lehetőségek

„A továbbtanulás mindig pénzkérdés is. A családi kasszát erőteljesen meg tudja terhelni, ha a gyermek egyetemre kerül. Nagy előrelépés, hogy a normatíva ekkorát emelkedett. Ha valaki állami támogatású képzésben vesz részt, tehetséges és jól is tanul, akkor – ha jó tanulmányi ösztöndíjat kap, amit kiegészít akár sport- vagy szakmai-tudományos és közéleti pályázattal – havonta akár nettó százezer forintot és kollégiumi ellátást is elnyerhet. Ez már elég ahhoz, hogy kigazdálkodja a mindennapi költségeit úgy, hogy a tanulmányok mellett dolgoznia sem kell, ami nagy előny” – fejtette ki dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem főigazgatója. Arra is rámutatott, hogy igazán versenyképes lehetőségeket nyújt az egyetem azon hallgatói számára is, akik anyagilag nem állnak olyan jól, de tehetségesek és motiváltak. A juttatásoknak köszönhetően számukra biztosan megvan a lehetőség arra, hogy folytassák tanulmányaikat, a pénz ne legyen akadály.

„Azt is látni kell, hogy az elnyerhető juttatások összegéből Győrben jóval több szolgáltatás elérhető, mint a fővárosban, ahol nagyon nehéz kollégiumi helyet szerezni, költségesebb a közlekedés, az albérlet és az étkezés is” – sorolta a győri egyetem előnyeit a főigazgató.

Színes a pályázati paletta

Azoknak, akik fizetős képzésen tanulnak, más támogatási lehetőségek után kell nézniük, hiszen tanulmányi és rendszeres szociális ösztöndíjat nem igényelhetnek. Az önköltséges hallgatók félévenként költségtérítés-mérséklésért folyamodhatnak. A kérelmeket a győri campuson szociális és teljesítményalapon bírálják el.

A vállalati és alapítványi ösztöndíjak mellett mind az államilag támogatott, mind az önköltséges formában tanulóknak érdemes pályázni a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra (korábbi nevén köztársasági ösztöndíj) és a Bursa Hungaricára is. A pedagógusképzésben résztvevőket pedig a Klebelsberg-ösztöndíj támogatja. A sikeresen pályázók félévente akár 125 ezer, 250 ezer vagy 375 ezer forintos juttatást is kaphatnak.

További támogatásokról itt érdemes tájékozódni. Ezek mellett a Hallgatói Önkormányzat honlapját böngészve is számos aktuális pályázat közül választhatnak az érdeklődők.

Széchenyis kuriózum

Az Universitas-Győr Alapítvány az őszi félévben hirdet meg több ösztöndíjlehetőséget, de az idei tavaszi szemeszterben is három pályázattal várja a hallgatókat. Ezek beadási határideje február 28., péntek éjfél. „A korábbi félévekhez képest könnyebbség a hallgatóknak, hogy már ezek a pályázatok is beadhatók online, így számos igazolást nem kell külön beszerezniük. Az Antenna Hungária Zrt. ösztöndíjpályázata azért fontos, mert az alap- és mesterszakos hallgatók mellett a doktori iskolás jelentkezők számára is nyitott. Ilyen széleskörű lehetőség ritkán adódik. A Pannon Work ösztöndíjra – szakra, karra megkötés nélkül – azok pályázhatnak, akik szövetkezeti jogviszonnyal rendelkeznek. A Szabó Zoltán – Mojzes Ákos ösztöndíjpályázat pedig azokat a logisztikai mérnöki alapszakos tanulókat szólítja meg, akik a Csomagolásvizsgáló Laboratóriumhoz kötődő tantárgyat is felvettek” – tájékozatott a lehetőségekről Tóth Eszter, az Universitas-Győr Alapítvány titkára. Megtudtuk tőle azt is, hogy az alapítvány évente több mint hatvan egyetemistát, oktatót tud támogatni – felajánlásoktól függően – mintegy tizenötmillió forintos keretösszegből.

A magyar egyetemek között kuriózumnak számít az a nagyszabású átadógála, amin a sikeres széchenyis pályázók családjuk jelenlétében átvethetik ösztöndíjaikat, illetve amin van lehetőség köszönetet mondani az adományozóknak is. „Azt hallom vissza, hogy külső szemek is példaértékűnek tartják, ahogyan a Széchenyi István Egyetem, illetve az intézményhez kapcsolódó alapítvány kezeli ezeket a lehetőségeket” – hangsúlyozta Tóth Eszter. Hozzátette: a kuratórium és a titkárság azon dolgozik, hogy a jövőben ennél is színesebb legyen az ösztöndíjpaletta.

Dr. Kovács Zsolt pedig kiemelte még annak lehetőségét, hogy bárki alapíthat ösztöndíjat a tehetséges széchenyis diákok támogatására. Ennek módjában, illetve részleteiben segít az egyetem és az Univeritas-Győr Alapítvány is. A főigazgató reméli, hogy évről évre egyre több cég és öregdiák fog ezzel a lehetőséggel élni az egy százalékos felajánlások mellett.

Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek
Fotó: Májer Csaba József

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |