Egységes közgyűlési döntés

Már nem a stratégiai tartalékból, hanem szolgáltatótól jön a gáz Győrbe

Fotó: Pixabay
Győr+
2022.01.07. 16:17

Az utolsó pillanatban a kora reggeli pénteki közgyűlésen, Győr önkormányzata egyhangúlag megállapodott egy gázszolgáltatóval, így nem az államnak kell kijelölni azt a céget, amellyel szerződést kell kötnie a kisalföldi megyeszékhelynek.

A földgáz jelentős áremelkedése minden érintett településen jelentősen megterheli a költségvetést. Győr korábbi gázszolgáltatója az új szerződés komoly áremelést tartalmazó módosítása mellett a már lezárt szerződéseket is újranyitotta volna, s visszamenőlegesen mintegy 400 millió forintot követelt az önkormányzattól. A közgyűlés ezt az utóbbi feltételt jogtalannak ítélte, ezek után a szolgáltató egyoldalúan és az önkormányzat jogászai szerint törvénytelenül felmondta a megállapodást. Ez még az előtt történt, hogy a kormány rendeletben tiltotta meg a szolgáltatónak az egyoldalú felmondást, így ez a rendelet a győri esetre még nem vonatkozik.

Győr átmenetileg az ország stratégiai tartalék-készletéből kapta a fűtőanyagot. A város pályázatot írt ki, de – ahogy Prédl Antal, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta –, a beérkezett ajánlatok elfogadhatatlanok voltak. Ezután új pályázatot tettek közzé, miközben a hatóságok vállalták, hogy legkésőbb január 8-ig a stratégiai gázkeretből még biztosítja Győr gázszükségletét. Ha addigra a város nem tud megegyezni valamelyik szolgáltatóval, akkor ezt a működtetést átvevő állam jelöli ki, de annak költségeit továbbra is önkormányzati keretből fedezi

Az új pályázatra három ajánlat érkezett, abból kettőt tartott értékelhetőnek a távhőt 25 ezer lakásba szolgáltató önkormányzati cég, a Győr-Szol Zrt. A város vezetése által pénteken ajánlott szolgáltató a korábbinál 3 milliárd 45 millió forinttal kér többet a korábbi cég áránál, de így is lényegesen olcsóbb, mint az eddigi ajánlatok voltak. Igaz, az árak fixálásában nem tudtak megegyezni, azt a mindenkori piaci értékek időszakonként módosíthatják. Az első intervallum az idén október elsejéig szól.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester kifejtette: rengeteget tárgyaltak, lobbiztak, s a korábbi szerződés egyoldalú felmondása pedig súlyos károkat okozott a városnak, ezért azt peres úton megtámadta a Győr-Szol Zrt.

A változások a lakossági gáz- és hőszolgáltatást semmilyen formában nem érintik, hangsúlyozta a polgármester. Ráadásul a kormány megnyit egy 35 milliárd forintos kompenzációs keretet, amelyből Győr megpályázza a több mint 3 milliárdos plusz költséget.

A közgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a pályázatot, s felhatalmazást adott a szerződéskötésre. Az új szolgáltató nevét az aláírások után hozzák nyilvánosságra.

Forrás: Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Korábban ma a témában:

Kapcsolódó témák: #gázszolgáltatás | #Győr | #közgyűlés | #tél |