Négyen vehették át a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Magyar Nagyperjelségének érdemrendjét pénteken, a városházán rendezett ünnepségen.
A megjelenteket köszöntötte Pintér Bence polgármester: „Örömmel tölt el, hogy céljaink között számos közös pontot találok. Ilyen a betegek és rászorulók megsegítése, vagyis a szociális érzékenység, melyet feladatunknak is tekintünk.” – hangsúlyozta.

Dr. Pellek Sándor orvos ezredes, nagyperjel elmondta: harmadik alkalommal tartják lovagrendi ünnepségüket a Városháza Dísztermében, hogy elismerjék a kiemelkedő teljesítményeket nyújtó szakembereket.
A világ harminchét országában ma is működő rend eredete az 1100-as évekig nyúlik vissza. Jeruzsálemben alapították a leprások ápolására és a keresztény hit védelmére. Céljuk ma is a karitatív tevékenység, az elesettek támogatása, katasztrófa helyzetben a hivatalos szervek segítése. A díjakkal olyan személyeket tüntetnek ki, akik a fiatalok számára példaképek lehetnek.

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Magyar Nagyperjelségének nagyperjeli érdemrendjét dr. Pellek Sándor orvos ezredes nagyperjel adta át.

Néhai dr. Horváth Béla főorvos több évtizedes szakmai munkáját a baleseti sebészetben végzett kiemelkedő és példaértékű tevékenységét posztumusz ismerték el, a kitüntetést lánya vette át.

Könczöl Ferenc dandártábornok a NATO-beosztásban végzett kiemelkedő katonai, diplomáciai munkássága, a katonai és a civil tömegsportban tanúsított példaértékű tevékenységéért;

Hajdúné Fehér Gabriella dajka, csecsemő- és gyermekgondozó a győri Sün Balázs óvodában több mint harminc éven át végzett kiemelkedő szakmai munkájáért;

Pallós Erzsébet Katalin a Bisinger óvoda nyugalmazott óvodapedagógusa, az Óvoda Gyermekeiért Alapítványt létrehozásáért, valamint négy évtizedes óvodapedagógusi és vezetői munkájáért, az intézmény hatékony és szülőbarát vezetéséért vehette át az érdemrendet.
Galéria: Ács Tamás