Tájra fel! – Dunán innen, Dunán túl

Krúdysok nyerték a vetélkedőt

Fotó: SZE
Győr+
2019.11.28. 06:27

Hat területen adtak számot tudásukból azok a csapatok, amelyek bejutottak a győri Széchenyi István Egyetem által szervezett „Tájra fel! – Dunán innen, Dunán túl” elnevezésű honismereti-turisztikai vetélkedő döntőjébe. Az első díj a győri Krúdy-középiskolába került.

A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Turizmus Tanszéke az Apáczai Csere János Kar közreműködésével nemrégiben rendezte meg a középiskolásoknak hatodik alkalommal meghirdetett „Tájra fel! – Dunán innen, Dunán túl” honismereti vetélkedő döntőjét az Apáczai-kar Liszt Ferenc utcai épületében. A szervezésben a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület is részt vett. A rendezvényt az Agrárminisztérium és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottsága támogatta.

A fináléba a Felvidékről és Győrből összesen négy csapat jutott be, amelyek tavasszal és nyáron Facebook-játékokon, kirándulásokon vettek részt, ez utóbbiak vonzerőit dokumentálták és megküldték a szervezőkhöz. A döntőben hat területen (turizmus, vendéglátás, rajz-vizuális ismeretek, néprajz-ének, irodalom, természetismeret) mérettek meg a versengő diákok.

A megnyitón dr. Pongrácz Attila, az Apáczai-kar dékánja felidézte: Győrben az idegenforgalmi képzés elsőként náluk jelent meg, amire büszkék, miként arra is, hogy hatodik alkalommal működnek közre a verseny lebonyolításában. Felhívta a jelenlévő diákok figyelmét arra, hogy olyan egyetemre érkeztek, amely kilenc karával jelentős gazdasági, társadalmi, oktatási hatást szeretne kiváltani a régióban. Dr. Happ Éva tanszékvezető, a Turizmus Tanszék vezetője többek között megemlítette, hogy sok hallgató segített a szervezésben, míg dr. Fekete Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke szervezetüket mutatta be.

A döntőt a Győri Szakképző Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Kalandászok nevű csapata nyerte meg. Tagjai Gaál Fanni, Horváth Petra, Néher Csilla, Németh Regina, Kránitz Kata és Győri Gréta voltak. Második helyezett a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia OAGVM nevű csapata, harmadik a Krúdy Passengers nevű csapata, negyedik pedig a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Zsolti és a felvidéki dívák nevű csapata lett. Az ügyességi vetélkedő különdíját, s ezzel a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat könyvjutalmát a Kalandászok vehették át.

Hancz Gábor

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |