Korok és történetek a színházban

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
Győr+
2019.09.19. 17:05

A Győri Nemzeti Színház társulata csütörtökön tartotta évadnyitó társulati ülését, melyen kiderült, jelenleg négy darabot próbálnak a színészek, az első bemutatóra pedig már ezen a hétvégén sor kerül.

A teátrum művészeit, dolgozóit elsőként Radnóti Ákos alpolgármester köszöntötte, aki kijelentette: Győrben virágzik a kulturális élet, ezen a hétvégén, szombaton is négy eseményre hivatalos, többek mellett a színházi évad első bemutatójára, a Szibéria Csárdás című előadására. Ez azt jelzi, hogy mennyire sikeres Győrben a kultúra, mennyire vágynak rá az emberek – emelte ki az alpolgármester.

Radnóti Ákos alpolgármester

Ahhoz, hogy a színház sikeres legyen, mindenkinek jól kell teljesíteni, a színésztől a jegypénztároson át a világosítóig.  Azt, hogy a Győri Nemzeti Színház jól működik, a jegy- és bérleteladások bizonyítják – hangsúlyozta köszöntőjében Radnóti Ákos.

Az alpolgármester végül arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a győri önkormányzat a Szent Imre út és a Magyar utca kereszteződésében lévő körforgalomban egy térinstallációval a művészeteknek állított emlékek, a  győri művészeti élet ikonikus intézményeinek, a Győri Nemzeti Színháznak, a Győri Balettnek, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumnak, a Győri Filharmonikus Zenekarnak és a Vaskakas Bábszínháznak.

Forgács Péter igazgató köszöntőjét azzal kezdte, hogy az idei évad mottója a „Korok és történetek” majd hozzátette: a spórolás jegyében. A színház felújításával kapcsolatban nem tudott új információt mondani, a tervek szerint továbbra is május 30-ig kell kiköltözni az épületből. Öröm viszont, hogy a Padlásszínház 99 százalékig elkészült, és reményei szerint a következő évadtól már játszani is fognak ott. Az igazgató beszélt arról is, hogy az évad elején már négy bemutatóra készülnek, amely nagy munkát, megterhelést jelent a társulatra.

Forgács Péter igazgató

A bérletekről szólva elmondta, jók az eladási eredmények, csak a diákbérletek fogynak kevésbé. Jó hír viszont, hogy az állami Lázár Ervin program keretében több mint hatezer általános iskolai tanuló látogathat el a Győri Nemzeti Színház egyik előadására ingyenesen. „Szép dolog, hogy a gyerekek egy évadban legalább egyszer eljutnak színházba, ingyen” – emelte ki Forgács Péter.

Tájékoztatott arról is, hogy a színház folyamatosan pályázik, legutóbb a nagy történelmi eseményeket bemutató darabokra szóló kiírásban, az Elisabeth című előadás megvalósításához kaptak támogatást. A közeljövőben többek között a színészlakások felújításaira nyújtanak be pályázatot.

A nagyszínpadon az évadban szeptember 21-én a Szibéria Csárdást, október 5-én a Régimódi történetet, december 14-én az Elisabeth musicalt, február 1-jén a Szöktetés a szerájból operát, március 7-én a Chioggiai csetepatét, április 18-án pedig az Amadeust viszik színpadra. A Kisfaludy-teremben szeptember 28-án a Király beszéde, február 8-án Agatha Christie Váratlan vendég című krimije látható. Sulibérletben október 19-én La Fontaine, avagy a csodák éjszakája, december 7-én Róma réme, március 21-én pedig a Leánder és Lenszirom című előadást tekinthetik meg a diákok.

Szöveg: Földvári Gabriella
TV szerkesztő: Farkas Mónika

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győri Nemzeti Színház |