Oktatás

Könyvet írhatna a sok támogatásról

Fotó: Széchenyi Egyetem
Győr+
2020.12.15. 15:52

Stabil, jól működő Győri Tankerületi Központot hagyott utódára Blazovicsné Varga Marianna.

Stabil, jól működő Győri Tankerületi Központot hagyott utódára Blazovicsné Varga Marianna, aki néhány hete már megérdemelt nyugdíjas éveit tölti. A szakember azt mondja, sokat köszönhet a győri Széchenyi István Egyetemnek, amely a pályázatok elkészítésétől a tanítóképzésen át a Liszt Ferenc utca 17. szám alatti épület ingyenes használatba adásáig rengeteg területen nyújtott számukra segítséget.

A magyar közoktatásban jelentős változás következett be 2013. január 1-jén, attól a naptól kezdve az állam sokkal nagyobb szerepet tölt be az általános és középiskolák fenntartásában és működtetésében. A 2016 végéig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) alá tartozó győri megyeközponti tankerület, majd a 2017-ben létrejött Győri Tankerületi Központ igazgatója egészen idén őszig Blazovicsné Varga Marianna volt.

Hatalmas feladatra vállalkoztam, amikor 2012-ben megpályáztam a vezetői posztot, hiszen egy teljesen új rendszert, szervezetet kellett felépíteni. Könnyebbséget jelentett ugyanakkor, hogy azért indultam, mert nagyszerű gondolatnak tartottam az állami szerepvállalást a közoktatásban, amelynek révén egységes irányítás alá kerültek az iskolák. Ugyan az önkormányzatok is minden megtettek az iskoláikért – és a legtöbben még most sem engedték el a kezüket –, de főleg a kisebb településeken érthetően nem mindenhol dolgoztak oktatási szakemberek” – fejtette ki a szakember, aki büszke arra, amit felépítettek. Hangsúlyozta: rengeteget köszönhet kollégáinak, akik közül egy 16–18 fős maggal már korábban is több helyütt együtt dolgozott. „Nagy volt köztünk a bizalom, mindenkit óriási munkabírás és pozitív hozzáállás jellemzett. Másképp nem sikerült volna” – mondta.

Blazovicsné Varga Marianna mosolyogva mondta, hogy könyvet tudna írni arról a sok támogatásról, amit a Széchenyi István Egyetemtől (SZE) és annak vezetésétől kapott. „A tankerületnek 2013 elején húsz munkatársa volt, most pedig már hatvan, emiatt a korábbi helyünkön egyszerűen nem fértünk el. Hálásak vagyunk azért, hogy az egyetem 2017-ben ingyenes használatunkba adta a Liszt Ferenc utca 17. szám alatti épületét, ahol megfelelő irodákat tudtunk kialakítani. Emellett számos európai uniós pályázat elkészítésében és esetenként megvalósításában is segítséget kaptunk, így sok iskola tudott megújulni az elmúlt években. Az együttműködést akár szimbolizálhatná is, hogy 2018-ban, amikor a győri Tulipános Általános Iskola rekonstrukciója a szeptemberi tanévkezdés helyett csak októberre lett kész, az egyetem két termet ajánlott fel, ahová a gyerekek járhattak, amíg megtörtént az átadás” – részletezte, megemlítve a SZE égisze alá tartozó Mobilis Interaktív Kiállítási Központtal való szoros kapcsolatot is.

Blazovicsné Varga Marianna a legfontosabbnak ezeken túl az Apáczai Csere János Karral kialakított együttműködést tartja, amely messze túlmutat a módszertani képzéseken vagy azon, hogy egyes tanszékek támogatják a tankerületben található ökoiskolákat. „Vannak olyan tantárgyak, amelyek esetében nehezebb szakos pedagógust találni. Ilyen például a matematika, a testnevelés, a természetismeret, az angol vagy a német nyelv – részletezte. – A kar nyitott volt megkeresésünkre, és újra elindította a műveltségterületi képzést, amellyel a már aktív tanítók két félév alatt szakképzettséget szerezhetnek, és egészen hatodik osztályig taníthatják az adott tantárgyat. Ez óriási segítséget jelentett.”

Forrás: Szécheny István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem | #tankerület |