Halottainkra emlékezünk

Kívül ősz, belül tavasz

Fotó: Marcali Gábor
Havassy Anna Katalin
2019.10.31. 12:57

Halottak napja alkalmából rendezett megemlékezést és koszorúzási ünnepséget a győri önkormányzat a nádorvárosi köztemetőben csütörtökön.

A közös megemlékezésen néma főhajtással gondoltunk az I., a II. világháborús, az 1956-os hősi halottakra, legyenek azok honvédő katonák vagy elesett civilek. A kegyeletet leróni érkezők a Deim Pál alkotta „Hősi halottak” emlékműnél gyülekeztek, ahol a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonáinak díszőrsége is tiszteletét tette.


„Ez az ünnep a személyes emlékezésről szól, mindenki másként éli meg a halottak napját – mondta ünnepi beszédében Radnóti Ákos önkormányzati képviselő. – A temetők ilyenkor ezer meg ezer imát, történetet, meghitt emléket rejtenek, amelyekről a megannyi mécses pislákoló fénye árulkodik. A közös emlékezés is fontos, így ezen a napon fejet hajtunk a hősök előtt, akik közül sokaknak még csak a nevét sem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy életüket áldozták a hazáért. A katonasírok és hősi emlékművek elmúlt évekbeli megújításával az önkormányzat a méltó főhajtást igyekezett segíteni” – hangsúlyozta, majd azt is kiemelte, hogy évek óta nagyszabású fejlesztések történnek a temetőben.

„A legfontosabb, hogy ne feledkezzünk el halottainkról, ne hagyjuk megkopni a róluk őrzött emléket, szóljunk hozzájuk, imádkozzunk értük, őrizzük őket a szívünkben, és ők mindig velünk maradnak!” – zárta az önkormányzati képviselő.

Az ünnepségen a történelmi egyházak képviselői is jelen voltak, s emlékeztettek minket a feltámadásra és az örökkévalóságba vetett hitünkre, amely akkor sem hagyhat el minket, amikor szeretteink elvesztése miatt gyászba borul a szívünk.

Jánosa Attila evangélikus lelkész arról is szólt, hogy az ősz színpompába öltözteti a temetőt, amely jelzi: ne nyugtalankodjunk, bízni kell az Istenben és a feltámadott Krisztusban. S ha úgy is érezzük, kívül köd és hűvös ősz van, soha ne felejtsük, hogy ha hiszünk, a lelkünkben mindig ragyog a tavasz.

Szerző: Havassy Anna Katalin
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #megemlékezés |