Az ideiglenes gyűjtőpont most szombaton működik

Kitakarítják a belvárost

Fotó: Mekliz Fotóstudió/Zselló Péter
Földvári Gabriella
2020.07.01. 13:16

A belvárosban, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának udvarán (bejárat a Schwarzenberg utca felől) kihelyezett hulladékudvar működik július 4-én, szombaton 8 és 16 óra között.

Dr. Fekete Dávid és Takács Krisztián önkormányzati képviselők kezdeményezésére a GYHG Nonprofit Kft. idén is kihelyezett hulladékudvart létesít a belvárosban.

Dr. Fekete Dávid a helyszínen, szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hagyomány már, hogy évente egy alkalommal gyűjtőpontot nyitnak, hogy a lakosság számára megkönnyítsék az egy év alatt felhalmozódott lomok elhelyezését. Így azok is megszabadulhatnak a feleslegessé vált dolgaiktól, akik nem tudják az állandó hulladékudvarokba elszállítani azokat. A város hulladékgazdálkodási akcióterve szerint a rendszer folyamatos fejlesztés alatt áll, ennek pedig nagyon fontos része az ideiglenes hulladékudvarok megnyitása – emlékeztetett a képviselő.

„A győri önkormányzat célja, hogy Győr legyen a legtisztább magyar város, ehhez a célkitűzéshez hozzájárulhat az alkalmi gyűjtőpontok megnyitása is” – emelte ki Takács Krisztián.

Önkormányzati képviselőként azon dolgozik, hogy a városrészben a legégetőbb problémát, a szelektív hulladék-gyűjtő szigetek körüli áldatlan állapotokat megszüntesse. A belvárosban, a Schwarzenberg utcában, a Tarcsay Vilmos utcában, valamint Révfaluban, a Hédervári úton már az új, nagyobb, harang alakú tárolókra cserélték a konténereket.

A politikus azt ígéri, a „harangosítást” mindenhol megoldják és ahol arra lehetőség van, ott a földbe süllyesztett szelektív gyűjtőkonténereket alkalmazzák majd. Az új szelektív szigetektől és a kihelyezett hulladékudvartól a képviselők azt remélik, hogy a városréz tisztábbá, rendezettebbé válik.

A hulladékudvarba elhelyezhető elektronikai, fém, papír, műanyag hulladék, építési törmelék, csomagolóanyag, bútor és más berendezési tárgy. Veszélyes hulladékot nem lehet leadni. A hulladék elhelyezéséhez szükséges: korábban kiadott Győr Kártya vagy lakcímkártya, vagy hulladékdíj-számla helyszíni bemutatása.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #környezetvédelem |