Gazdaság

Kiemelkedő negyedévet zárt a Rába

Fotó: raba.hu
MTI
2022.02.23. 20:46

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2021 negyedik negyedévében 111,3 millió forint adózott eredményt ért el, amely 90,2 százalékkal marad el a 2020 azonos időszakitól, ugyanakkor éves profitja 223,4 százalékkal, 1,272 milliárd forintra nőtt 2021-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A beszámoló szerint a negyedik negyedévben a Rába csoportszinten 13,209 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 20,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, éves árbevétele 19,8 százalékkal 46,436 milliárd forintra nőtt.

A Rába közleménye idézi Hetzmann Béla elnök-vezérigazgatót, aki szerint a tavalyi év több nehézséget is hozott, de a felmerülő kihívásokat sikeresen kezelte, megkezdte a termelési, vállalatirányítási és szervezeti struktúrájának átalakítását. A kihívásokra példaként említette a már állandósult ellátásilánc fennakadásokat, az alapanyaárak emelkedését, a drasztikusan emelkedő energiaárakat.

A Rába kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) 38,5 százalékkal 1,147 milliárd forintra mérséklődött a negyedik negyedévben, míg tavaly az egész évben 70,2 százalékkal 4,370 milliárd forintra nőtt.

Üzemi eredménye a negyedik negyedévben 56,3 százalékkal 552,2 millió forintra csökkent 2020 negyedik negyedévéhez képest, míg éves szinten 772,4 százalékkal 1,978 milliárd forintra nőtt.

A Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág.

A Rába Futómű Kft. tavaly a negyedik negyedévben 66,9 százalékkal 9,208 milliárd forintra növelte árbevételét, üzemi eredménye ugyanakkor 49,3 százalékkal 148 millió forintra csökkent. Éves szinten 2020-hoz képest 48,6 százalékkal, 30,539 milliárd forintra növelte az árbevételét, üzemi eredménye pedig 8200 százalékkal 498 millió forintra nőtt.

A Rába Járműalkatrész Kft. 3,378 milliárd forint árbevételt ért el a negyedik negyedévben, ami 10,7 százalékkal csökkent 2020 azonos időszakához viszonyítva, üzemi eredménye pedig 59,9 százalékkal 223 millió forintra csökkent. Éves szinten az árbevételt 17 százalékkal 14,587 milliárd forintra növelte, míg üzemi eredménye elérte a 607 millió forintot, ami 2020-hoz képest 456,9 százalékos növekedést jelent.

A Rába Jármű Kft. 775 millió forint árbevételt ért el a negyedik negyedévben, ami 55 százalékkal marad el az előző év azonos időszakához képest, üzemi eredménye pedig 2,9 százalékkal 200 millió forintra csökkent. Éves szinten 62,3 százalékkal 2,277 milliárd forintra csökkent az árbevétele 2020-hoz képest, míg az üzemi eredménye 212 százalékkal 252 millió forintra nőtt.

A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Szerdán 1355 forinton fejezték be a kereskedést.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. gyorsjelentése az alábbi linken érhető el:
https://raba.hu/wp-content/uploads/befektetoknek/gyorsjelentesek/FY2021/R%C3%A1ba%20Nyrt_GYJ_2021_Q1-Q4.pdf

https://raba.hu/wp-content/uploads/befektetoknek/gyorsjelentesek/FY2021/R%C3%A1ba%20Nyrt_GYJ_2021_Q1-Q4.pdf
Kapcsolódó témák: #bevétel | #gazdaság | #rába |