Keresi a rendőrség a ménfőcsanaki parkba behajtó autóst

Győr+ Fotó: Szabó Jenő Hivatalos Facebook-oldala
2023.07.28. 13:45

Amint arról beszámoltunk, valaki autóval hajtott be a ménfőcsanaki futópályára, ahol károkat okozott, emiatt a futópályát le kellett zárni. A rendőrség most felhívást tett közzé. amelyben keresik az ismeretlen elkövetőt.

Azt írják, hogy július 22-én hajnalban valaki a Bezerédj kastély mellett nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett a Győri úton, ezért jobbra az autóbusz megállóba sodródott, majd a kastély parkjánál keresztülhajtott a futópályán.

A baleset következtében a parkban található futópálya felülete megrongálódott. Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, Sajtó

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #felhívás | #Győr | #Ménfőcsanak | #rendőrség |