Karanténsztorik a versek mögött

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2020.05.25. 12:31

A napokban kiderült, ki muzsikált a legeredményesebben a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói önkormányzata által hirdetett egyetemi versíró pályázaton. Cikkünkben lerántjuk a leplet a szerzőkről, akik műveiből az is kiderül, hogyan élték meg a távoktatás és a karantén kihívásait az egyetemisták.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) áprilisban hirdette meg versíró pályázatát, amelyet a különös élethelyzeteket produkáló karantén és a távoktatás tematikája köré fűztek fel. „Nem titkolt célunk volt, hogy ezt az embert próbáló időszakot az írás eszközével is segítsünk feldolgozni az egyetemi polgároknak. A művek nemcsak az alkotóknak, hanem az olvasóknak is kapaszkodót jelenthettek. A versek arra is alkalmat adnak, hogy más szemszögből tekintsünk helyzetünkre, érezzük az összetartást a kihívásokkal teli időszakban” – nyilatkozta a Szakálos Barnabás, az EHÖK Kommunikációs osztályának vezetője.

Megtudtuk, a pályázatra félszáz verssel negyvenegy költőpalánta jelentkezett. Ezek közül az EHÖK választotta ki a tíz legjobb alkotást, melyekre az Instagramon lehetett voksolni. Így dőlt el, kik lesznek a dobogósok, ami kiegészült egy, az EHÖK által kiválasztott különdíjassal is. A szervezők gondot fordítottak arra, hogy a szerzők kiléte az eredményhirdetésig ne befolyásolja a szavazókat. Most viszont kiderül, kik a nyertesek.

Távol a kedvestől

Olykor, ha ihletem támad, szoktam verseket írni. Hegedűművészként közel állnak hozzám a művészetek. A koronavírus-járvány miatt két hónapja nem találkozhattunk párommal, neki írtam a versemet. Pont miután elküldtem neki, akkor vettem észre a pályázati lehetőséget. Kíváncsiságból, vajon meddig juthat, beküldtem. Már annak is nagyon örültem, hogy az első tíz legjobb közé került, a harmadik hely miatt pedig nagyon boldog vagyok, jólesik a pozitív visszajelzés” – engedett bepillantást a kulisszák mögé az Úgy szeretnék Veled lenni című vers szerzője, a szentgotthárdi Hurtik Rita harmadéves hegedűművész szakos hallgató, aki mostanában gőzerővel készül a záróvizsgára és a felvételire, és alig várja, hogy újra lássa szerelmét.

A 22. napon

Huszonkét napja volt karanténban a logisztikai mérnök szakos hallgató, Ekker Bálint, amikor meglátta a pályázati felhívást. „Kedvtelésből szoktam verseket írni, de csak barátaim és a barátnőm szórakoztatására, most viszont úgy éreztem, nekem való ez a kihívás. Nem szerettem volna nagy metaforákat és költői hasonlatokat írni, inkább egyszerűen akartam kifejezni, mit jelent az életünkben a járvány, ami most mindenki életét felborította. Nekem például nehezebb volt gyakorlataimat elvégeznem, és a bezártság is megvisel. Viszont nagyon örülök, hogy sokan tudtak azonosulni a gondolataimmal” – mondta el érdeklődésünkre a Számelmélet karantén alatt című vers írója, aki művével a második helyet érdemelte ki a pályázaton. Ekker Bálintnak eddig nem szerepelt a tervei között, hogy szélesebb közönség előtt mérettesse meg tehetségét, de a siker után egyre inkább úgy érzi, benevezne más irodalmi pályázatra is.

A gólyahét életre szóló élmény

Marics Tamás maga sem gondolta, hogy Óda a Laposhoz című verse majdnem félezer szavazatot kap az Instagramon, viszont nem tagadta, hogy bízott a pályázata sikerében. „Igyekeztem olyan témát választani, ami hozzám is közel áll, és a közönség körében is népszerű lehet. Így jött az ötlet, hogy a Laposról írjak” – avatott be a sport- és rekreációszervező szakos győztes, aki szintén nem élete első alkotását küldte be az EHÖK-nek. „Visszaigazolás a siker, lehet, hogy a jövőben komolyabban is foglalkozom majd a költészettel. Kedvet kaptam az íráshoz” – foglalta össze a mosonmagyaróvári Marics Tamás, akit elmondása szerint nem rázott meg a karantén híre. „Szeretek otthon tevékenykedni és olvasni, bár a mozgás eléggé hiányzik. Nagy lendületet ad a pályázat nyereménye, a különleges belépő az augusztusi gólyahétre, ami elsősként életem egyik legjobb élménye volt tavaly. Izgatottan várom, és azon is gondolkodtam már, hogy idén szervezőként segíteném az új hallgatók beilleszkedését” – beszélt terveiről az egyetemista.

Lendületet ad a különdíj

Sándor Ágoston Pál éppen videóra vette egyik szerzeményét, a Karantén Románcot, amikor szintén széchenyis nővére befutott a kamera elé a pályázat hírével. A mérnökinformatikus hallgató azt mondja, a különdíj híre annyira feldobja, hogy ez lendületet ad neki a matekvizsga előtt. „Pesti vagyok, de Győrben találtam meg a számításaim, nagyon szeretek itt tanulni, a sok lehetőség, az oktatók által képviselt színvonal és ez a pályázat is megerősítenek, hogy jól döntöttem, amikor a Széchenyi-egyetemre jelentkeztem. Megfogadtam, a tanulmányaim elvégzésére koncentrálok a bulik helyett, kevesebb társasági programon veszek részt, de ez a pályázat megszólított. Épp kéznél volt a kész vers is, amit egyébként kedvesemnek írtam” – mesélte a különdíjas Sándor Ágoston Pál, aki öt éve indította el zenei YouTube-csatornáját, amelyen Kányádi Sándor megzenésített versei mellett saját szerzeményeit mutatja be.

A díjakat a Hallgatói Önkormányzat, a Tükör magazin és az Egyetemi Szolgáltató Központ jóvoltából adhatták át a nyerteseknek, akiknek ezúton is szívből gratulálunk.

Szerző: Czeiner-Szücs Anita/SZEhírek
Grafika: Májer Csaba József

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #Széchenyi István Egyetem |