Ünnep

Jótékony adventi ebéd sérültséggel élőknek

Fotó: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2021.12.02. 13:39

Egy jó szándékú győri étterem jóvoltából finom ebédet kaptak ajándékba az értelmileg sérültek és segítőik. A 100 fiatalt és nevelőiket egy révfalusi vendéglátóhely hívta meg az advent jegyében, de a résztvevők mikuláscsomagot és piros almát is kaptak ajándékba. A vendéglátó a Győr Plusznak azt mondta, most először jótékonykodnak, de a jövőben szeretnének még segíteni. A jótékonysági akcióba Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is bekapcsolódott, aki évek óta támogatja a sérültséggel élőket.

„Évek óta jó kapcsolatban vagyunk egy győri pizzériával, a közelmúltban vendégeskedtünk náluk és ott merült fel, hogy itt, ebben a révfalusi étteremben is szívesen megvendégelnének minket” – mondta a Győr+-nak Tóth Jánosné.

„Sok mindent tervezünk, terveztünk erre az időszakra, ezek egy részét sajnos a járvány miatt nem tudjuk megtartani, a szokásos Mikulás Disco helyett jöttünk most egy finom ebédre vendéglátónkhoz” – tette hozzá az Értelmileg Sérültek és Segítőik Gy-M-S Megyei Egyesületének elnöke.

„Egy finom rántott szelettel, hasábburgonyával és egy kis édességgel vártuk a fiatalokat és segítőiket” – hangsúlyozta Német László. „Még sohasem jótékonykodtunk, de most úgy gondoltuk, megengedhetjük magunknak, úgyhogy a jövőben szeretnénk hagyományt is teremteni az akcióval” – emelte ki az üzletvezető.

Fotó: Zombai-Kovács Ákos

„Lassan 10 éve igen jó kapcsolatot ápolok az értelmileg sérültek és segítőik egyesületével és vezetőségével, ahol tudok, én is szívesen segítek nekik” – mondta Simon Róbert Balázs. „Most egy doboz piros almát vásároltam és hoztam el a fiataloknak, ezzel próbálok jó példát mutatni, ami nekünk, közéleti szereplőknek szerintem kötelességünk és nem csak adventkor” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A finom ebéd és az alma mellett minden sérültséggel élő fiatal egy mikulás csomagot is kapott ajándékba, ezt is az éttermet üzemeltető vállalkozás ajánlotta fel nekik, a közelgő december hatodika alkalmából.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos