Virágos városunk Győr

Indul a helyi környezetszépítő verseny

Fotó: O. Jakócs Péter
Papp Zsolt
2020.06.09. 12:19

Idén tizennegyedik alkalommal hirdeti meg az önkormányzat a Virágos városunk Győr pályázatot, ezúttal is családi ház, társasház, erkély és üzletek teraszai kategóriákban.

Bízom benne, hogy az idén is sokan neveznek, hiszen már nagy hagyományokkal rendelkezik Győrben ez a lehetőség” – fogalmazott Radnóti Ákos alpolgármester, aki hozzátette, a város kiemelt figyelmet fordít a környezetre, gondoljunk akár a faültetési programra, az évi százezer kiültetett egynyári virágra, vagy az automata öntözőrendszerek telepítésére.

Dr. Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke hozzáfűzte, az önkormányzat célja, hogy a környezetünk szépítésébe a lakosságot is bevonja, ezért is osztottak az idén 12 ezer egynyári palántát, és ezért hirdetik meg évről-évre ezt a versenyt is.

A Virágos városunk Győr helyi környezetszépítő versenyre magánszemélyek, lakóközösségek és üzletek jelentkezését várják „Családi ház”, „Társasház/Lakásszövetkezeti lakótömb”, „Erkély” és „Üzletek teraszai” kategóriákban. A társasházak, lakásszövetkezeti lakótömbök esetében egy háztömb vagy legalább két lépcsőház lakóinak összefogása szükséges a jelentkezéshez.

A versenybe nevezni: 2020. június 9-től július 13-ig lehet. Nevezési lap a Városháza portájáról kérhető és letölthető gyor.hu honlapról.

A nevezést a Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztályára (II. em. 237.) kell eljuttatni, illetve megküldeni: 9021 Győr, Városház tér 1. címre. A borítékra kérik ráírni: „Virágos városunk Győr ” verseny. A szakemberekből álló szemlebizottság a nyár folyamán végzi a zsűrizést.

A kategóriák első három helyezettje vásárlási utalványban és oklevélben részesül, valamint a „Virágos Városunk Győr” 2020 tábla kihelyezésére lesz jogosult.

Családi ház kategóriában az első 150 ezer, a második 125 ezer, míg a harmadik helyezett 100 ezer forintos utalványt vehet át. A társasházak, illetve Üzletek teraszai kategóriákban a nyeremény 300 ezer, 250 ezer és 200 ezer forint, míg az erkélyek esetében az utalványok értéke 75 ezer, 50 ezer és 25 ezer forint. A díjazottak a vásárlási utalványokat kertészeti eszközök, anyagok, növények beszerzésére fordíthatják.

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győri önkormányzat | #híradó | #közélet |