Az utóbbi években a húsvét egyre inkább elveszíti valódi jelentését. A boltok polcain plüssnyulak, csokitojások és akciós sonkák versengenek a figyelmünkért, miközben a legtöbben már csak egy hosszú hétvégét látnak benne, egy ürügyet a féktelen evésre-ivásra. Ünneplésnek álcázott hedonizmus lett belőle.

De húsvét nem a nyúl, nem a tojás, nem a sonka és nem a kalács ünnepe. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Azé az eseményé, amely az egész keresztény hit alapját jelenti: Krisztus feltámadása. A megváltás, a remény, az örök élet ígérete húzódik meg mögötte, nem pedig a mértéktelen lakomák és az Instagramra szánt terített asztalok látványa.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a sonka, a tojás, a hímestojás és más hagyományos elemek ne lennének fontosak. Ezek a népszokások évszázadok óta részét képezik a magyar húsvétnak – kultúránk és örökségünk részei. A hagyomány fontos, de nem homályosíthatja el az ünnep valódi értelmét.

Nem az evéssel, ivással van önmagában a gond, hanem azzal, hogy ezek kiszorítják a lényeget. Hogy elfelejtjük, miről is kellene szólnia ezeknek a napoknak. Hogy a belső elcsendesedés, a lelki megtisztulás és a hit kérdései helyett csak a külsőségek számítanak.

Itt lenne az ideje emlékeztetni magunkat: húsvét nem egy aranyos mese nyuszikról és tojásokról, hanem egy megrázó, felemelő történet arról, hogyan győzte le a halált az, akinek szenvedése és feltámadása ma is milliók hitének középpontjában áll.

A kereszténység legnagyobb ünnepe ez, és méltó tisztelettel kellene közelednünk hozzá. Nem fellengzősen, nem kényszerből, hanem tudatosan. Legalább annyi figyelmet adva a lelki tartalomnak, mint amennyit az asztalra tett sonkának, süteménynek, alkoholnak…

Ha ünneplünk, ünnepeljünk méltón! Ne felejtsük el, miért is van a húsvét. És kiért…