Hőmérőket telepítettek Adyvárosban

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2022.08.30. 13:11

A győriek már megszokhatták, hogy Adyvárosban mindig történik valami. Jelenleg is komoly fejlesztések zajlanak a városrészben, hiszen készül a Kuopio parki parkoló lemez és a hozzá kapcsolódó beruházások, illetve az egykori Grabo sátor átépítése is zajlik. Közben azonban a kisebb, de a lakótelepen élő emberek számára fontos újdonságokra is odafigyel a körzet önkormányzati képviselője. Radnóti Ákos alpolgármester ezúttal, saját képviselői keretéből, két köztéri hőmérőt telepített.

Különleges újításra lehetnek figyelmesek az adyvárosi tó körül sétálók. A tó Pláza felőli sarkára helyezték az egyik hőmérőt, amely dupla funkcióval működik, hiszen az időt is mutatja. 

 “Többen megkerestek, amikor itt a képviselői körzetemben sétáltam, hogy milyen jó lenne, ha lenne itt egy köztéri óra és akár egy hőmérő is. Ezután elgondolkoztam, hogy valóban a belvárosban van kettő is, itt a lakótelepen pedig nincs. Azt gondoltam, jó lenne egy ilyen helyen, ahol sokan sétálnak, van buszmegálló, jönnek-mennek a bevásárlóközpontokból“- számolt be a városvezető, aki számos más újítással is megörvendeztette már az Adyvárosban élőket, hiszen extra dolgokat is találhatnak az erre sétálók.

 “Szeretek újdonságokat kihelyezni. Van itt egy kültéri mérleg, egy ivókút, ami a gyerekeknek, a kutyáknak és a felnőtteknek is jó, mivel egy három állású kútról van szó., de van itt öntözőrendszer, installáció, ülőkövek, Sztárom a párom-pad, a tóban pedig megy a szökőkút.– hangsúlyozta a képviselő, aki szerint meg kell becsülni a tavat, hiszen ez a lakótelep zöld oázisa is. 

A dupla funkcióval bíró hőmérőből pedig egy másik adyvárosi helyszínre is jutott. A másik helyszín, ahová kihelyeztük az a Kuopio park sarka, ezt sem kell magyarázni, hiszen ott is nagyon sokan sétálgatnak, vagy lehet ezt látni akár az ablakból is. Nyilván mindenkinek van órája, illetve a telefonokon is láthatjuk a hőmérsékletet vagy a pontos időt is, de jól tud funkcionálni egy ilyen készülék.– tette hozzá Radnóti Ákos.

Az alpolgármester szerint a hőmérséklet tájékoztató jellegű az eszközön, hiszen egy-két fok ingadozás, ahogy otthon is ha mérünk előfordulhat.

Radnóti Ákos arról is beszélt, hogy tesztelni is fogják az eszközöket és az első néhány napban folyamatosan figyelik majd ezeket, nehogy téves adatokat mutassanak. 

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Adyváros | #fejlesztés | #Győr | #híradó |