Hit önmagában, kitartás a sportban és tanulásban

Fotó: Kelemen Péter
Szabó Csilla
2020.06.29. 11:17

Kelemen Péter, a Gárdonyi-iskola végzős 8. osztályos tanulója kiváló tanulmányi eredményéért, az asztaliteniszben és dartsban szerzett sportolói sikerekért Magyarország Jó Tanulója, Jó Sportolója – 2019 címmel miniszteri elismerésben részesült. Ahogy a 15 éves diák fogalmazott, úgy érzi, a tudás megszerzésébe és a sportágakba fektetett energia és kitartás meghozza az eredményt.

Kitartásból, a tudás megszerzéséhez kellő alázatból is jelesre vizsgázott Kelemen Péter, aki ősztől a Kazinczy-gimnázium angol emelt szintű osztályában folytatja tanulmányait.

Az EMMI által kiírt pályázaton – amelynek feltétele volt a minimum 4,8-as tanulmányi átlag és a sportban országos 1-6. helyezés – elismerő oklevélben részesült a minisztertől. A 15 éves tanuló több sportágban is jeleskedett, évekig járt úszó és kézilabda edzésekre, majd 2014-ben a darts világbajnokságot látva a tévében, kedvet kapott a sportághoz, és ma már a Győri Darts Club igazolt játékosa testvérével együtt.

Saját korosztályában megnyerte az Országos Darts Diákolimpiát 2019-ben, testvérével több nemzetközi versenyen van túl szép eredményekkel. Sportszenvedélyével az édesapját is megfertőzte, közösen edzenek otthon.

Az asztaliteniszre Péter a Club Aréna nyári táborában „talált rá” közel négy éve, azóta már megnyerte a városi és megyei amatőr versenyeket, így indulhatott az Országos Diákolimpián, ahol idén februárban az előkelő 5. helyen végzett.

Az edzéseken az asztaliteniszben a győri Club Aréna csarnokában jobbára saját korosztályával mérkőzik, a dartsban azonban felveszi a versenyt a felnőttekkel is. A család hétvégente sokszor útra kel, hogy az éppen aktuális megmérettetéseken biztassák a fiúkat.

Péter nagyon hálás igazgatójának, tanárainak, edzőinek és leginkább szüleinek a támogatásért és biztatásért mind a tanulásban, mind a sportban.

Mint mondja, a kitartó munka meghozza az eredményt, ha kellő alázattal, akarattal, szorgalommal párosul. Szülei említik, mennyi mindennel foglalkozik még kevéske szabadidejében. Nagyon érdekli a hang- és fénytechnika, iskolai ünnepségeket, rendezvényeket hangosított már, illetve segített az iskolarádióban, emellett dobolni is tanul. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a humán és reál tárgyak mellett a nyelvtanulás is kedves számára, németet tanult az általános iskolában, azt folytatja is tovább, de a kihívásoktól sem menekül el, a gimnáziumot angol emelt szintű osztályban kezdi.

Arra a kérdésre, mit tanít számára a sport, kiemeli a koncentrálóképesség, az önfegyelem erősítését és a higgadtság megőrzését is, valamint azt, nem csak az egyéni siker a fontos, hanem a csapatban való helytállás, amelyhez kell csapatmunkában a győzni akarás és az egymáshoz való alkalmazkodni képesség is.

Kapcsolódó témák: #diáksport | #elismerés | #Győr |