Harmadik helyezett lett a Győr+ TV magazinműsora

Helyi Érték Díjas lett a Kulisszák mögött

Némedi- Tóth Zsófia
2020.09.28. 16:17

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete idén is meghirdette Helyi Érték Díj pályázatát. A televíziók három – híradós műsorszámban, magazinműsorban, egész estés filmek vagy dokumentum filmek – kategóriában nevezhettek. A Győr+ Televízió Kulisszák mögött című műsora a magazinműsorok közül harmadik helyezést ért el.

A Helyi Érték Díjakat eredetileg tavasszal osztották volna ki, azonban a járványhelyzet miatt őszre tervezték. Ám a koronavírus második hulláma miatt az egyesület ezt a találkozót is kénytelen volt elhalasztani. Ezért most, interneten keresztül hirdették ki a díjazottakat.
Magazin műsorszám kategóriában a Kulisszák mögött – amely öt éve indult el a Győr+ TV-n – a harmadik helyezést érte el. Ennek kapcsán beszélgettünk a műsor felelős szerkesztőjével, Farkas Mónikával.

A pályázatra a Győri Nemzeti Színház tavalyi nyílt napos rendezvényével jelentkeztünk, amelyet 2019-ben a kilencedik alkalommal szerveztek meg. Ez egy egész napos program volt, reggel tíz órától este tíz óráig rögzítettük az eseményeket. Ahogy a műsor nevéből kiderül, a célunk az volt, hogy a nézők – a tévé képernyőjén keresztül is – minél több kulisszatitkot, színpadi trükköt megismerhessenek” – mondta Farkas Mónika.

A műsor egy éve teljesen új arculatot kapott, természetesen a stáb tartalmilag továbbra is a legmagasabb színvonalon készíti a Győr+ TV színházi műsorát. A legutolsó adás ez év májusában jelent meg, hiszen a koronavírus-járvány természetesen ebbe is beleszólt.

A Helyi Érték Díj pályázat pályaműveit idén Gulyás István újságíró, szerkesztő, Kocsis Tibor Balázs Béla-díjas filmrendező és Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató, a Médiatanács korábbi tagja értékelték.

A Kulisszák mögött című műsor felelős szerkesztője Farkas Mónika, vágója Varga Zita, a díjazott adás operatőre pedig Lengyel Sándor. Gratulálunk kollégáinknak az elismeréshez!

A díjnyertes magazin bepillantást enged a kulisszák mögé

Ezúton szeretnénk felhívni a kedves nézőink figyelmét, hogy e héttől kéthetente keddenként, az esti Híradó után, 19:25-től következik a Győr+ TV Kulisszák mögött magazinja, ahol továbbra is a színházi előadásokba és próbafolyamatokba nyerhetnek betekintést.

A Győr+ Televízió további munkáit is díjazták már korábban: tavaly a Gázfröccs című tematikus műsor a második helyezett lett, 2014-ben pedig megnyerte kategóriáját a Győr+ Sport műsor.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid